Reggeli lapszemle: Fogyóban van Simor tábora
2010. augusztus 26. csütörtök 07:39
Magyar Nemzet: Érdekes következtetés vonható le szakmai vélemények szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tegnap közzétett részletes inflációs jelentéséből. Ezeknek az adatoknak az ismeretében néhány hónappal ezelőtt még szinte biztos, hogy a jelenlegi monetáris tanácstagok megszavazták volna a kamatemelést – állítják olyan szakemberek, akik a döntéshozó rendszert jól ismerik. Ebből azt állapítják meg, hogy azok a tanácstagok, akik korábban rendszerint Simor András jegybankelnökkel azonos módon szavaztak, most vele szemben foglaltak állást, az MNB első emberének a nézeteit osztó tanácstagok tábora tehát fogyatkozóban van – írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
A fiatal diplomások csaknem 15 százaléka egyáltalán nem hasznosítja végzettségét munkája során – derül ki a csütörtöki Magyar Nemzet által ismertetett felmérésből, amelyet az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. készített. Az átlagosnál nagyobb a pályaelhagyók aránya az agrár-, természet- és társadalomtudományi végzettségűek körében, vagyis ezeken a területeken gyakoribb a kényszerű pályaelhagyás. Az orvos- és egészségtudományi, a jogi és az informatikai pályát választók azonban szinte biztosan találnak végzettségüknek megfelelő munkát, a körükben ugyanis az átlagosnál kevesebben helyezkednek el más szakmában.
A 4500, 2007-ben diplomát szerzett fiatal megkérdezésével készült Diplomáspálya-követés elnevezésű kutatás szerint a fiatalok leginkább a munkakörülményeikkel, legkevésbé pedig a jövedelmükkel elégedettek – ismerteti a napilap.
Népszava: Végleges az idén Budapest díszpolgára címre javasolt személyek listája, a jelöltekről csütörtökön titkos szavazással dönt a közgyűlés – tudta meg a Népszava. A napilap csütörtöki számában megjelent cikk szerint a kitüntető címre a közgyűlésnek javasolt személyek listáját már jóváhagyta az illetékes testület, ám a lista és az, hogy hány név van rajta, a mai döntésig titkos. Annyit tudni, hogy várhatóan rajta lesz a dalai láma, hiszen Demszky Gábor főpolgármester korábban világossá tette, hogy szeptemberben fogadja a tibeti vallási vezetőt és javasolja majd a díszpolgári címre. Nem tudni, idén hány új díszpolgárt avatnak, de tavaly tízen, 2008-ban tizenhatan vehették át a címet. A kitüntetést minden év november 17-én, Budapest egyesítésének évfordulóján, a közgyűlés ünnepi ülésén adja át a főpolgármester.
(mti) – mno.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagy kiterjedésű tarlótűzzel küzdenek...
- Három pécsi drogdílert is...
- Kánikulával kezdődik a hét, aztán...
- Csaknem négyszáz gyermek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Országszerte zajlik az aratás,...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...