Reálkeresetek: 2,2 százalékos csökkenés

2009. augusztus 19. szerda 15:24

A reálkeresetek - 3,3 százalékos infláció mellett - 2009. január-júniusban 2,2 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2009 első hat hónapjában 1,3 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Az alkalmazásban állók létszáma 2009. január-júniusban átlagosan 2 millió 667 ezer volt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 121.700 forintnak felelt meg, ezen belül a fizikai foglalkozásúak keresete 89.600 forint, a szellemi foglalkozásúaké 154.700 forint volt.

A nettó kereset így átlagosan 1 százalékkal volt magasabb az előző évinél.

Az idén az első öt hónapban a reálkeresetek - a fogyasztói árak 3,2 százalékos növekedése mellett - 2,1 százalékkal maradtak el az előző évitől, a bruttó átlagkeresetek 1,4 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,0 százalékkal haladták meg a bázisidőszakit.

Az idén az első félévben az állami szférában 731 ezren, a versenyszférában pedig mintegy 1 millió 848 ezren dolgoztak, ami összességében a létszám 4,1 százalékos csökkenését jelenti az előző év azonos időszakához képest. Az állami szférában a közfoglalkoztatási formában dolgozók létszámnövekedése 1,1 százalékos létszámbővülést eredményezett, míg a versenyszférában 6,2 százalékos csökkenés következett be.

A KSH adatai szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 198.200 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 197.000 forint, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké pedig 204.100 forint. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 1,3 százalékkal haladták meg az előző év január-júniusi értékét.

Ezen belül a versenyszférában 4,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek, az állami foglalkoztatás területén pedig a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 7,0 százalékkal maradtak el az előző évitől. Jelentősebben felülmúlták az előző év azonos időszakit az energiaipar, az ingatlanügyletek, az építőipar, valamint a szállítás, és raktározás január-júniusi keresetei.

(mti)