Programot indítottak az iskolai lemorzsolódás ellen
2018. március 01. csütörtök 08:30

Húsz középiskolás lányt segítenek két éven keresztül a sátoraljaújhelyi Piarista Rendház mentorai annak érdekében, hogy szerezzenek szakmát vagy érettségit - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
A projekt elindításáról szóló közlemény szerint a diákokat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település három középiskolájából - a Szerencsi Szakképzési Centrum Sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Szakgimnáziumából és Szakközépiskolájából, az V. István Katolikus Szakközépiskolából és Gimnáziumból, valamint a Piarista Kollégiumból - választják ki.
A munkát nyolc mentor végzi, akik az érintett iskolákban pedagógusok. A támogatói segítség hetenkénti személyes találkozást jelent, valamint kétheti rendszerességgel csoportos foglalkozásokat tartanak életvitel, egészség, mentálhigiéné, háztartás, kultúra és hagyományok, pályaorientáció, valamint családnevelés témakörökben.
Része a programnak a rendszeres családlátogatás, kapcsolattartás a szülői házzal, illetve egy nyári tábor is, a pedagógusok számára továbbképzéseket is szervezenek. A 2019. december 31-ig tartó program feltételeit a Bari Shej - Fata Mare - Nagy Lány elnevezésű pályázaton a Csillogó szemek pályamunkával teremtette meg a sátoraljaújhelyi rendház - olvasható a közleményben.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Immár Bachar Najari a Zsolnay...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Napsütéses, csodás tavaszi napunk...
- Újabb pécsi, legendás helytől...
- Frissítsük fel ruhatárunkat - ezek a...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Baranyában két helyen is a...
- Megnevezte gyermek- és oktatási...

