Pénteken rendezik meg a Szakmák éjszakáját
2018. április 11. szerda 14:30

Pénteken lesz a Szakmák éjszakája, amelynek keretében üzemlátogatások és különböző szórakoztató programok is várják az érdeklődőket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Pölöskei Gáborné azt mondta, a rendezvényen 166 település vesz részt, és több mint 4500 programmal készülnek, amelyeken minden szakmáról tájékoztatást adnak, különös tekintettel a hiányszakmákra.
A programok között divatbemutatók, koncertek, tésztahídépítés is szerepel - tette hozzá.
A rendezvény mottója: Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg! Ennek megfelelően a résztvevőknek az információgyűjtés mellett arra is lesz lehetőségük, hogy kipróbálják magukat bizonyos szakmákban.
Kitért arra, hogy a nagyvállalatok jelentős része üzemlátogatást is lehetővé tesz.
A Szakmák éjszakáját harmadik alkalommal rendezik meg, a programokon tavaly mintegy 46 ezren vettek részt. A rendezvények regisztráció nélkül is látogathatók - közölte Pölöskei Gáborné.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Már többszörös bajnok, s korosztálya...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...