Pécsi kutató: megtörtént az első beteg vérplazma-terápiája, biztató az állapota
2020. április 27. hétfő 11:15

Biztató az állapota annak a fertőzött betegnek, akinek elsőként adtak be koronavírusból kigyógyult betegek vérplazmáiból kivont antitesteket Magyarországon - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője elmondta, hogy az első terápiát a Dél-pesti Centrumkórháznak a Nemzeti Népegészségügyi Központtal együtt sikerült elvégezni.
Tudatta: a Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportja jelenleg a lehetséges donorvérek gyűjtésének és tesztelésének fázisában tart.
Mint mondta, a donorvéreknek a normál véradásnál megszokott egészségügyi és laboratóriumi paraméterek mellett, megfelelő mennyiségű antitestet kell tartalmazniuk.
Ez nem egyszerű, mivel az első kísérletek szerint az látni, hogy azoknak a szervezetében, akik enyhe tünetekkel vagy tünetmenetesen vészelték át a betegséget, kevesebb antitest termelődött azokhoz képest, akik súlyos vagy középsúlyos tüneteket produkáltak - magyarázta.
A kutatócsoport jelenleg háromszáznál is több hatóanyaggal kapcsolatban végez kísérleteket - mondta, megjegyezve, hogy két hatóanyag rövidesen a klinikai kipróbálás fázisába léphet Jakab Ferenc.
MTI - Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Jégeső, zivatar miatt adtak ki...
- Indul a férfitalálkozók ötödik...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Meghosszabbították a határidőt a HPV...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Ülésezett a kormány, hamarosan jönnek...
- Mesélnek a pécsi utcák, terek: a...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére