Pálffy kiegészítené a médiaalkotmányt
2010. szeptember 02. csütörtök 10:06
Pálffy István az MTI-nek úgy fogalmazott: álláspontja szerint indítványai "sokat javítanak a törvényen és a helyzeten".
A javaslatok a KDNP számára fontos nemzeti és eszmei értékek mellett a házasság és a család védelmére helyezik a hangsúlyt. Ennek jegyében az egyik indítvány rögzíti, hogy a médiaszolgáltatások nem sérthetik a házasság és a család intézményét. Azon médiaszolgáltatások, amelyek súlyosan veszélyeztethetik a kiskorúak és a fiatalkorúak szellemi, lelki erkölcsi és fizikai fejlődését, csak előzetes figyelmeztetés után vagy oly módon tehetők elérhetővé, amely biztosítja, hogy kiskorúak rendes körülmények között nem férhetnek hozzájuk - fejtette ki indítványában.
Javasolja azt is, hogy képmás vagy hangfelvétel elkészítéséhez vagy felhasználásához a törvény eltérő rendelkezésének hiányában az érintett személy hozzájárulása legyen kötelező. Nincs szükség ugyanakkor az érintettek hozzájárulására tömegfelvétel készítéséhez és felhasználásához, illetve nyilvános közszereplésről, közhatalom nyilvános gyakorlása során a közszereplőről, a közhatalmat gyakorló személyről felvétel készítéséhez és annak "nem visszaélésszerű" felhasználásához.
Pálffy István indokoltnak tartotta, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatásban az állampolgárok tájékozódási és kulturális igényeinek kielégítésekor a magyar gazdaság anyagi és szellemi eredményei és hagyományai, a hungarikumok is törvényi biztosítékot kapjanak arra, hogy a közönséghez eljussanak. Hasonló okból nevezte szükségesnek a közszolgálati médiaszolgáltatás alkotmányos alapkérdései közé emelni az oktatáshoz való jog fontosságát.
Egy másik módosító javaslata szerint a tartalomszolgáltatók, valamint a velük munkaviszonyban vagy más, munkavégzésre irányuló jogviszonyban állók a bírósági és hatósági eljárásokról, illetve a minősített adatok védelméről szóló jogszabályok keretei között kötelesek lennének információforrásaik titokban tartására, ha az információ forrása tőlük ezt kérte. A képviselő szerint ez a módosítás erősebben kívánja védeni az informátor érdekeit és ezzel a közérdekű ügyek feltárását, továbbá egyértelmű védelmet teremt az információt közlő szolgáltató vagy személy számára ezen eljárások során.
A kereszténydemokrata politikus indítványai között szerepel az is, hogy elhagyná a médiatartalmakban megjelenő reklámokra vonatkozó passzusokat, mert - mint kifejtette - ezek nincsenek összhangban a jelenlegi reklámtörvénnyel. A párhuzamos szabályozás indokolatlan, az eltérő megfogalmazás jogbizonytalansághoz vezet - tette hozzá, jelezve, hogy mindezeken túl technikai jellegű módosító indítványokat is benyújtott.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tetőzik a Duna Mohácsnál, gyorsan...
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Elhunyt Bogdán László, Cserdi...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- Éjszakai vonattal is hazajöhetünk a...
- Tízmilliókat keresett egy baranyai...