Öttagú bizottság vizsgálja Schmitt Pál plágiumgyanús doktoriját
2012. január 25. szerda 14:15

Egy öt tagból álló tényfeltáró bizottság készít jelentést március 28-ig a Semmelweis Egyetemnek Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-ben írt kisdoktori disszertációjának keletkezéséről - mondta Tóth Miklós, az egyetem testnevelési és sporttudományi karának dékánja szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Tóth Miklós elmondta, az egyetem vezetésének kérésére, hétfőn hozta létre azt a bizottságot, amelyben "külsős és belső tagok" is helyet kaptak, kiválasztásuknál pedig kizárólag szakmai szempontokat vettek figyelembe.
A testületben így helyet kapott a nyelvekhez, a joghoz, a sporthoz és a társadalomtudományokhoz értő szakember is - tette hozzá. Kiemelte: a tényfeltáró bizottság március 28-ig készíti el a mindenre kiterjedő jelentését, amelyben az egyetem kérdéseire, elvárásaira válaszolnak. Mint mondta, minden további következtetést a Semmelweis Egyetemnek kell majd levonnia.
Képünkön az Ünnepélyes diploma(f)osztó elnevezésű, az államfő doktori címét firtató tüntetés egyik résztvevője vágja ki Schmitt Pál titulusát egy molinóból.
Forrás: MTI - Fotó: Kovács Attila
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Visszahívják a Lidlben árusított...

