Összevesztek a receptfelíráson, meg akarta ölni a háziorvosát
2022. január 04. kedd 15:50

Vádat emelt a Kiskőrösi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki azzal fenyegetett meg egy kiskőrösi háziorvost és asszisztensét, hogy megöli őket, mert nem írták fel neki a kért gyógyszereket.
Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel közölte, hogy a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal vádolják.
A vádlott élettársa szeptember végén kereste fel a kiskőrösi háziorvosi rendelőt, hogy gyógyszereket írasson fel, de az asszisztens azt mondta, csak azokat a gyógyszereket kérheti, amelyeket már korábban is felírtak. A vádlott élettársa kiabálni kezdett, majd közölte, rendőrségi feljelentést tesz.
Később a vádlott élettársával együtt - újra megjelent az orvosi rendelőben, ahol a férfi előbb az asszisztenst szidalmazta, majd rányitott az éppen beteget vizsgáló orvosra, akit kiabálás közben azzal fenyegetett meg, hogy megöli.
A férfit végül az orvos, egy beteg és az élettársa nyugtatta meg. A büntetett előéletű, visszaesőnek minősülő férfi ellen végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza az ügyész.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...