Őssejt-ügy: Pákh Imre állítja, segíteni akart
2009. augusztus 05. szerda 09:56
Saját szerepéről azt mondta: ő egy mecénás, az őssejtkutatás elkötelezett támogatója, aki testközelből tapasztalta a kezelés áldásos hatását.
Pákh Imre a lapnak elmondta: édesapját - aki most 102 éves - hét évvel ezelőtt az elsők között kezeltek őssejtekkel egy Baltaytis professzor vezette klinikán. Hozzátette: édesapja korábban alig tudott járni, de most jó egészségnek örvend. "Ezért hiszek az őssejtterápiában, ezért támogatom a kutatásokat Magyarországon és más országokban is" - nyilatkozta.
Az üzletember a napilapnak nem beszélt a barbadosi Vita Bova klinika kezeltjeiről, annyit azonban elárult, hogy sok híresség, egyebek között politikusok, hollywoodi sztárok és üzletemberek is jártak oda.
Azonban 2006-ban a BBC egy riportsorozatával "botrányt kavart a klinika körül", és a barbadosi intézmény működési engedélyét a hatóságok szinte egyik napról a másikra visszavonták. Hangsúlyozta: mindig fontosnak tartotta, hogy a projektnek meglegyenek a tudományos garanciái. Pákh Imre a Seffer István és társai ellen folyó büntetőeljárásban egyelőre nem kíván megszólalni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- Kölyökkutyákat mentettek ki a tűzből...