Orbán Viktor: háborús lázban égnek a nyugati világ vezetői

2023. március 10. péntek 08:35

Orbán Viktor: háborús lázban égnek a nyugati világ vezetői

„Soha nem álltunk annyira közel ahhoz, hogy egy lokális háborúból világháború legyen, mint most" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország című műsorában péntek reggel. 

 

 

A műsorban felidézték: lengyel, kanadai, norvég és spanyol hozzájárulással összeállt az első, Leopard 2A4 német gyártmányú harckocsikból álló, Ukrajnának szánt század. Immár egyértelmű, hogy a veszélyek korába léptünk. A Nyugat továbbra is a fegyverszállításokban látja a konfliktus megoldását, miközben a fronton egyre több vér folyik, egyre több az áldozat.

Egy éve talán mindannyian abban reménykedtünk, hogy ez a fegyveres konfliktus nem eszkalálódik igazi háborúvá, vagy ha mégis, akkor megmarad lokális keretek közt. De nem ez történt. Becslések szerint már mind a két oldalon 100 ezer felett van a halottak, illetve súlyos sérültek száma - mondta Orbán Viktor.

Hozzátette, a legsúlyosabb emberi tragédiák tömegei állnak elő nap mint nap Ukrajnában. Ahelyett, hogy a nemzetközi közvélemény a béke mellett kötelezné el magát, kettészakadt.

A nyugati világ vezetői háborús lázban égnek

- emelte ki a miniszterelnök, kiemelve, hogy Kína, az arab világ, Afrika és a türk országok azonnali béketárgyalásokat követelnek.

A miniszterelnök hozzátette, a háború és a szankciók nemcsak nálunk hajtják fel az árakat. Mindeközben a Nyugat egyre veszélyesebb fegyvereket szállít Ukrajnában.

Sisakokkal kezdték, most a tankoknál tartanak, és teljesen bevett téma, hogy hamarosan vadászgépeket küldjenek.

„A világ soha nem volt olyan közel ahhoz, hogy egy lokális háborúból világháború legyen, mint most" - jelentette ki a miniszterelnök.

A Nyugatnak van érdeke abban, hogy háború van - jelentette ki a kormányfő. Mint mondta: üzleti spekuláció, gazdasági érdekek, katonapolitika, a háború utáni helyzeten való spekulálás, ezek mind megtalálhatóak egyes nyugati országokban.

Sohasem szabad hinni azoknak az embereknek, akik azt mondják, hogy a döntéseikben nincsenek érdekek - figyelmeztetett Orbán Viktor.

A kormányfő kitért arra is: van olyan helyzet, amikor az embernek megtámadják a hazáját és azt meg kell védeni, ezért a hadsereg nem egy luxus, arra szükség van.

„Magyarország vesztett háborúkat, tudjuk, milyen az, ha nem vagy elég erős" - mondta. A kormányfő úgy vélekedett, általában azok az országok tudják magukat megvédeni, amelyek polgárai szeretik a hazájukat, és az is fontos, hogy mindenki tudja az országban, mit kell tenni, ha baj van.

Orbán Viktor szerint elszoktunk a háborús veszélyektől, ezért ma nem nagyon tudná megmondani egy körzeti orvos, vagy egy tanár, mit kell tennie ilyen helyzetben. „Ezt újra kell éleszteni, ezt országvédelmi tervnek hívjuk" - mondta.

Hozzátette: szükség van olyan emberekre, akik képesek megvédeni fegyverrel a hazát. Ez a Honvédség. Ezért növelni kell a katonák számát, az elkötelezettségüket, a képzettségi szintjüket, és modern fegyverekre is szükség van.

Azt mindenkinek tudnia kell, hogy kárt okozni Magyarországnak nem lehet, vagy akinek ez a célja, az nagyobb kárt szenved. Ez a béke egyik legfontosabb eszköze - hangsúlyozta.

Orbán Viktor emlékeztetett, a baloldal képviseli a háborúpárti álláspontot, a nemzeti oldal pedig a békét. Szerencsére utóbbiak többségben vannak - tette hozzá. Amíg külföldről finanszírozzák a baloldalt, el is várják tőlük, hogy háborúpártiak legyenek - húzta alá.

Európa hatalmi viszonyainak átszerkesztése zajlik, amely a jövőnket erősen befolyásolja - jelentette ki a miniszterelnök. Mint mondta, készülni kell a háború utáni állapotokra, viszont ehhez spekulálni kellene annak kimeneteléről, ezt azonban még korainak nevezte a miniszterelnök. Hozzátette: ez az elemzők, szakértől feladata jelenleg.

Orbán Viktor kiemelte: nagy lehetőség nyílt azok előtt, akik a hagyományos erőviszonyokat szeretnék megváltoztatni Európában. Hangsúlyozta, az Egyesült Államok korábban nem folyt bele közvetlenül az unió politikai alakításába, ez azonban most megváltozott.

„Az igazság az, hogy csak addig tud harcolni Ukrajna, ameddig az Egyesült Államok erre igent mond".

A kormányfő szerint a 2024-es amerikai választások nagy befolyással bírnak majd a háború kimenetelére - utalt ezzel arra, hogy a választásokon republikánus színekben induló Donald Trump a béke pártján áll.

Orbán Viktor aláhúzta, az év végére egy számjegyű lesz az infláció. Meglátása szerint, hogy még a baloldal is jónak látja a kormány által meghozott intézkedéseket, amelyekkel le akarják törni az infláció mértékét. Úgy fogalmazott: „persze nem támogatják, de nem rugdossák, nem ellenzik hevesen".

Mint a kormányfő elmondta, meg fogják hozni azt a 20 döntést, amelyekkel meg szeretnék védeni a családokat és a vállalkozásokat és ezek biztosan meg is fogják hozni a kívánt hatásokat.

A kormányfő szerint, az elmúlt 30 év tapasztalatai alapján, ha a szankciókat holnap megszüntetnék, akkor az infláció mértéke azonnal megfeleződne, és azt követően hétről hétre meredeken csökkenne, végül visszatérve a 2-3 százalékos sávba.

„A leghatékonyabb inflációcsökkentő eszköz, az a szankciók eltörlése lenne" - húzta alá.

Magyarország ezt hangsúlyozza a nemzetközi vitákban, de hát akkora a szavunk súlya, mint a GDP-nk és a katonai haderőnk - fejtette ki Orbán Viktor. Hozzátette, amit tehetnek, az a magyar érdekeket közvetlenül fenyegető szankciók megvétózása. Ezen a fronton Szijjártó Péter segítségével sikeresen teljesített a kormány, „tíz véres csatában" sikerült kiharcolni a felmentést a szankciók alól.

A miniszterelnök elmondta, három ügyben van kibékíthetetlen ellentét jelenleg Magyarország és Brüsszel között: a migráció, a háború és a genderkérdésben.

A migráció kezelése miatt bíróság előtt állunk. Az a képtelen helyzet állt ugyanis elő, hogy mivel Magyarország megvédi a saját és az EU határait, pénzbüntetésre ítélnek minket.

Magyarország a brüsszeli nyomás ellenére sem válik bevándorlóországgá - hangsúlyozta.

A genderkérdésről, azaz a gyermekvédelem ügyéről Orbán Viktor elmondta, Brüsszelben azt követelik, hogy Magyarország szorítsa háttérbe a szülőket. Magyarországon az életre való felkészítés és a nevelés a szülők felelőssége. A szülőknek joguk van ahhoz, hogy megvédjék a gyermekeiket, és joggal várják el a kormánytól, hogy támogassa ebben őket - jelentette ki.

A három esetben a brüsszeli és a magyar álláspont között feloldhatatlannak tűnnek az ellentétek. „Mi nem fogunk engedni, és mivel mi nem engedünk, ezért Brüsszelnek kell majd ezt megtennie" - fogalmazott a miniszterelnök.

 

MTI - Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda (archív)