Orbán: Budapest közvetlen veszélybe került

2009. október 28. szerda 14:30

Orbán Viktor szerint azzal, hogy a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíció szétesett, Budapest nagyon súlyos és közvetlen veszélybe került.

A Fidesz elnöke ezt Tarlós István A nemzet fővárosa címet viselő Budapest-programjának óriási sajtóérdeklődés mellett tartott bemutatóján mondta szerdán. Orbán Viktor a közös budapesti sajtótájékoztatón - amelyen Tarlós István fővárosi Fidesz-frakcióvezetőt többször is főpolgármester-jelöltnek nevezte - azt mondta: Budapestet a jelenlegihez képest fele annyi politikussal sokkal jobban lehetne irányítani.

A pártelnök szerint a főváros súlyos állapotban van, a helyzet lassacskán tarthatatlan, "ebben a városban nagyon nehéz élni", kifejezett személyes erőfeszítést igényel a kulturált viselkedés. Ebből a helyzetből "nem fogunk kijutni, ha valahogy nem indulunk el; (...) Tarlós István programja pedig a kiút első lépése" - közölte Orbán Viktor.

Az új kormánynak és Budapest új vezetésének választ kell adnia arra, miért kerül a 4-es metró két-háromszorosába annak, mint kellene; a metróügy az egyik nagy ügy lesz, amit lehetőleg rövid idő alatt ki kell vizsgálni - jelentette ki Orbán Viktor.

Tarlós István programjában az szerepel, hogy felül kell vizsgálni a 4-es metró szerződéseit. Egy ezt firtató kérdésre válaszolva Tarlós István hangsúlyozta: nem azt mondják, hogy a metrót nem kell befejezni, és nyomatékosította, hogy nem akarják leállítani az építkezést. Ugyanakkor megjegyezte: a II. szakaszra jelenleg nincs pénz, és "imádkozni lehet, hogy legyen miből kifizetni" az első szakaszt.

Tarlós István ehhez hozzátette: sem a metrónál, sem a Margit hídnál nem fogják kifizetni azokat a munkákat, amelyeket nem végeztek el a kivitelezők.

(mti)