Orbán: állami irányítás alá a Mal Zrt.-t!
2010. október 11. hétfő 14:28
A vörösiszap-katasztrófát okozó vállalatot állami irányítás és állami vagyonzár alá kell vonni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben napirend előtt.
A kormányfő szerint erre addig van szükség, amíg a kormány előtt az ügy kapcsán álló feladatokat nem oldották meg. Szavait nagy taps fogadta.
Ehhez a kabinet és az Országgyűlés részéről bátorságra és elszántságra van szükség, hiszen fontos és nem egyszerű döntéseket kell meghozni rövid idő alatt - közölte Orbán Viktor, aki hangsúlyozta, katasztrófa idején, illetve minden olyan területen, ahol az ember által előidézhető katasztrófa veszélye fennáll, az államnak a közérdeket a magánérdekkel szemben érvényesíteni elsődleges kötelessége. A miniszterelnök kezdeményezte, hogy az Országgyűlés hozza létre a katasztrófavédelmi biztos intézményét.
Orbán Viktor közölte, a kormány azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy még hétfőn hajtsák végre az ehhez szükséges törvénymódosítást.
A kormányfő szavai szerint a katasztrófa ügyének megnyugtató lezárásáig a biztos hatáskörébe rendeleik a Mal Zrt. teljes körű felügyeletét, irányítását és vagyonkezelését. Mint mondta, ezt annak érdekében teszik, hogy az üzemben minél hamarabb újrainduljon a biztonságos termelés, megkezdődhessen a kárvallottak kártalanítása, elhárítsák a további környezeti veszélyeket és minél előbb megállapítsák a felelősséget.
Bejelentette: a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte az előzetes letartóztatását a Mal Zrt. vezérigazgatójának.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Három jármű is kiégett az éjszakai...
- A baranyai bíróságokra is beszökik a...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Már elérhetők a magyar rendőrök az...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Idén már 61 ember veszítette életét...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Újabb visszaéléssel vádoltak meg egy...