Önkormányzatok tüntetnek ma a Kossuth téren
2009. október 10. szombat 09:47
Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere szeptember 28-án jelentette be, hogy tüntetésre hívják fideszes önkormányzati vezetők a polgármestereket, az önkormányzati képviselőket, bizottsági tagokat és alkalmazottakat, hogy "közösen demonstráljanak az utóbbi húsz év legveszélyesebb költségvetése ellen, amely az önkormányzatokat véglegesen padlóra küldheti".
A tüntetéshez a Munkástanácsok Országos Szövetsége is csatlakozott.
Nyakó István, az MSZP szóvivője a tüntetésre úgy reagált: pártja azt javasolja, Kósa Lajos gondolja át ötletét az önkormányzati demonstrációról, mert utcai akciójával ismét teret enged a szélsőségeseknek, ronthatja Magyarország nemzetközi megítélését.
A rendőrség szeptember 30-án vette tudomásul a rendezvényt. A BRFK tájékoztatása szerint a rendezvény biztosítása miatt ma 14 óráig járművel tilos megállni a Kossuth téren a Vértanúk tere és a Szalay utca között, valamint az Alkotmány utca mindkét oldalán a Kossuth tér és a Honvéd utca között.
A rendezvény érinti a BKV egyes járatait is: 10-14 óra között a 70-es és 78-as trolibuszok nem mennek be a Kossuth térre, hanem a Kozma Ferenc utcánál megfordulnak, a 2-es villamos úgynevezett északi ága pedig csak a Havas utca és a Kossuth téri metrómegálló között közlekedik. A rendezvény érinti a 115-ös autóbusz útvonalát is, itt azonban megállót nem hagynak ki a járatok.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Még hétfőn is számíthatunk esőre,...
- Durva zivatarok csaphatnak le...
- Szili Katalin: Székelyföld felemelése...
- A munkáltató által vállalt béremelés...
- Az összes baranyai járásra riasztást...
- Több száz programmal várják a...
- Mesés vagyont ér ez az öt szám -...