Októberben 4,7 százalék volt a 12 havi infláció
2009. november 11. szerda 13:15
A fogyasztói árak 4,7 százalékkal haladták meg októberben az egy évvel korábbit és nem változtak szeptemberhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A piaci elemzők a szeptemberi 4,9 százalékos tizenkét havi inflációs szint körül várták az októberi indexet.
A Reuters múlt havi elemzői konszenzusa 4,95, a londoni Cityben az MTI által megkérdezett piaci elemzők átlagos becslése 4,87 százalékos októberi inflációt jelzett és a Napi Gazdaságban megkérdezett szakértők is 5,0 százalékos októberi inflációt vártak.
A tizenkét havi fogyasztói árindex a 2007 márciusi 9,0 százalékról kisebb kilengésekkel folyamatosan csökkent az idén márciusi 2,9 százalékos mélypontig. Onnan lassan emelkedett a júniusi 3,7 százalékra , míg az áfa-emelés hatására júliusban fel nem ugrott az idei csúcsnak számító 5,1 százalékra, ahonnan a következő két hónapban 0,1 százalékpontos lépesekkel mérséklődött eddig.
Az idén az első tíz hónapban az árak 4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Pécsi kórházban látták utoljára az...
- Pécsi patikában, dohányboltban...
- Buszbaleset szemtanúit keresik a...
- Zarándoknapon vett részt a Pécsi...
- Vadkamera buktatott le egy szemétből...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Mire elindul, máris 40 percet késik...
- Pécsett és Mohácson is gyújtanak...