Nyugdíjtervek: ötletel a kormány
2010. október 23. szombat 09:30
A nyugdíjbiztosítónál közben azon dolgoznak, hogy a befizetéseket legalább virtuálisan egyéni számlán különítsék el, hiszen sokakat elrettenthet a visszalépéstől, hogy az állami nyugdíjrendszerben nincsenek felhalmozások, így a pénz a közösbe kerül.
Akik úgy döntenek, hogy maradnak a nyugdíjpénztáruknál, a kifizetések befagyasztása miatt 14 havi járulékukat veszíthetik el. A kompenzációt vizsgálja a kormány, erre a lap szerint két megoldás is napirenden van: az egyik szerint 2012-től a pénztárak 8 helyett 9,5 százalékot kapnak tagjaik járulékából, míg a másik elképzelés szerint később, a nyugdíjak folyósítása során az erre a 14 hónapra eső jogosultságot az állam fizeti majd.
Közben benyújtotta a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló törvényjavaslatot pénteken az Országgyűlésnek Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott.
A javaslat - mint indoklásában olvasható - a magán-nyugdíjpénztári tagsággal összefüggésben egyrészt eltörli a pályakezdők kötelező pénztári tagságát, másrészt visszaadja mindenkinek "a saját pénze feletti szabad rendelkezés jogát", vagyis a nyugdíjpénztár-választás szabadságát.
Az előterjesztés 2011. december 31-ig megteremti az - akár pályakezdőként, akár önkéntes döntés alapján - pénztártaggá vált embereknek azt a lehetőséget, hogy rendelkezzenek arról: számlájuk vezetését a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer vegye át.
Forrás: index.hu/mti
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

