Novemberben áll bíróság elé Kolompár Orbán
2009. október 29. csütörtök 08:45
A lap csütörtöki számában emlékeztetett: Kolompár Orbán ellen három különböző gazdasági bűncselekmény miatt indult eljárás, valamennyi vádemeléssel zárult, majd a három ügyet egyesítették.
Az OCÖ elnökét egyfelől jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével vádolják, amiért az általa vezetett Kiskunmajsai Roma Érdekképviseleti Szervezeten keresztül mintegy tízmillió forintnyi munkahelyteremtésre felvett támogatást használt fel jogosulatlanul, illetve igazolt fiktív számlákkal. A második ügyben az európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével gyanúsítják, amelyben a kárérték több, mint 145 millió forint.
A harmadik bűnügyben jelentős értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás és számvitel rendjének megsértése a vád, amely szerint Kolompár Orbán 2004 őszén többször utasította az általa vezetett OCÖ pénztárát, hogy három alkalommal összesen több mint ötmillió forintot fizessenek ki neki, majd azokat utólag számolják el. Az összegeket utólag nem fizette vissza - írja a lap.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kidőlt fa miatt van teljes útzár a...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Kisboltok zárhatnak be Baranyában -...
- Baranyába is kerül egy új, magasból...
- Árván maradt Kamarás Iván fia
- Akik várták a nyárias meleget, azok...
- Hányás- és húgyfoltok, ürülék,...
- Szomorú húsvétja volt egy pécsi...
- Nem kell félni az ártalmatlan...
- Beszámolt a rendőr-főkapitány Baranya...