Növeli a gyermekvédelmi kapacitásokat a kormány
2015. szeptember 15. kedd 17:14
Növeli a kísérő nélkül érkező kiskorúak ellátásához szükséges gyermekvédelmi kapacitásokat a kormány - közölte kormányszóvivő kedden Szegeden.
Kovács Zoltán elmondta: az idei évben eddig 44 693 kiskorú nyújtott be menedékkérelmet Magyarországon, közülük mintegy 8600-an felnőtt hozzátartozó nélkül érkeztek. Hozzátette: 2015-ben eddig 51 kiskorút részesítettek a magyar hatóságok nemzetközi védelemben, őket nevelőszülőknél, illetve a gyermekvédelmi rendszerben helyezték el.
"Mindenkiről igyekszünk gondoskodni, a gyermekek a jelenlegi helyzetben is különleges elbánásban részesülnek" - hangsúlyozta a kormányszóvivő.
A kormány döntött a fóti gyermekváros kapacitásainak növeléséről, szükség esetén pedig igénybe veszik a balatonőszödi egykori kormányzati üdülőt, valamint a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató hódmezővásárhelyi férőhelyeit a kísérő nélkül érkező kiskorúak elhelyezésére.
Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó közölte, a kormány döntött arról, hogy 200 millió forinttal támogatja azokat a széles nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező karitatív szervezeteket - a Magyar Vöröskeresztet, az Ökumenikus Segélyszervezetet, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot - amelyek részt vesznek a migránshelyzet kezelésében.
A főtanácsadó tudatta, a tompai tranzitzóna üres, Röszkén délutánig 48-an kértek menekültstátuszt. Eddig tizennyolc kérelmet utasítottak el, közülük tizenöt jogerőre emelkedett, hárman fellebbeztek a határozat ellen.
Kedden délután 4 óráig Csongrád megyében 174 határsértőt fogtak el, ellenük tiltott határátlépés bűncselekménye miatt eljárás indult - mondta Bakondi György.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...

