Nincs ünneplés a közoktatás napján
2009. november 20. péntek 16:03

Kerpen Gábor (képünkön) a november 22-i, magyar közoktatás napja előtt kiadott közleményében felidézte: a parlament nemrég fogadott el egy olyan törvényt, amely 2010. szeptember 1-jétől lehetővé teszi, hogy óvodában akár 30, általános iskolában 39, középiskolában 46 fős osztályok legyenek. Ezt a költségvetési törvényt előkészítő törvényben tették lehetővé, ami miatt nyilvánvaló, hogy nem a gyerekek, nem a diákok, nem az oktatás minősége áll a középpontban, hanem a több 10 milliárdos forráskivonás.
A szakszervezet szerint elfogadhatatlan, hogy az IMF-diktátum (Nemzetközi Valutaalap) határozza meg a kormány javaslatait, tekintve azt, hogy a most óvodába, iskolába járók rosszabb körülmények közé kerüljenek, mint korábban. A kormányzat és az országgyűlés felelőssége az, hogy megőrizze és javítsa gyerekeink oktatásának, nevelésének feltételeit. Ezek a gyerekek most járnak óvodába, iskolába, ezért most kell számukra mindezt biztosítani - írta állásfoglalásában az érdekvédő.
Kerpen Gábor kitért arra is, a PDSZ újra felhívja a figyelmet arra, hogy a költségvetési törvény elfogadásánál ne a pénzügyi diktátumra szavazzanak a képviselők az alapnormák csökkentésénél, a költségvetés több 10 milliárdos megkurtításánál, hanem sokkal inkább az UNESCO idei üzenetére: "Építsd a jövőt, költs az oktatásra most!"
1991 óta november 22-én tartják a Magyar Közoktatás Napját. A Pedagógusok Szakszervezete a magyar közoktatás helyzetének, gondjainak bemutatására, valós társadalmi megítélésének elősegítése, a közös cselekvés kialakítására ekkor kezdeményezte megtartását.
MTI - Fotó: origo.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Használt ruhákból készít menő...
- Fotóival keres szerelmet Kustánczi Lia
- Elhunyt Szebeni János, rádiós,...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Puch Lászlót választották újabb 2...