Nem spórol a wallisosokon Bajnai a MAG-nál
2009. október 22. csütörtök 08:03
Az uniós pénzek elosztásánál tevékenykedő MAG vezérigazgatójának, Ormosy Gábornak, a Wallis volt vezérének prémiummal együtt 4 millió 950 ezer forint juttatás jár, és félmillió forint cafetéria-kerettel rendelkezik. A Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. igazgatósági elnökeként pedig havi fizetést vesz fel - írja a Magyar Nemzet.
Egy másik volt Wallis alkalmazott, Winkler Gyula miniszterelnöki léptékű fizetésért látta el a Mag Zrt. ügyvezető igazgatói feladatait másik két ügyvezető igazgatóval együtt. Fizetésének plafonja - prémiummal együtt - havi kétmillió forint feletti összeg volt. A Magyar Nemzet megjegyzi, hogy október elsejétől Winkler már nem a MAG Zrt. alkalmazottja.
A MAG Zrt. annak az európai uniós operatív programnak a közreműködő szervezete - írja a lap - amelyik révén 123 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert kutyafitneszre egy drégelypalánki cég és a dobókocka újraértelmezésére 105 millió forintot kapott egy kommunikációs kft.
A Magyar Nemzet megkeresésére a MAG Zrt.-nél azzal indokolták a pályázatok sikerét, hogy minden olyan cél, amelyet nem zártak ki a pályázati felhívásban és megalapozott piacképes fejlesztés, támogatást kaphat.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vasárnaptól élesben működik a késési...
- Már nem Müller Cecília az országos...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Nagy bulival, örökifjú pécsi és...
- A vásárcsarnok bérlői szerint nem...
- Júniusban jön a pásztorkutyák...
- Még nagyon sokáig kell várni a...
- Prostitúcióra kényszerített két lányt...