Nem oszlatnak tömeget feltétlenül

2008. május 02. péntek 11:39

Nem oszlatnak tömeget feltétlenül
Csak azért, mert egy demonstráció spontán, még nem oszlatják fel. Az elmúlt időszakban elszaporodott úgynevezett flashmobokkal, vagyis villámgyülekezésekkel összefüggésben az MTI azt kérdezte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól, hogy mennyire jogszerűek ezek a spontán demonstrációk.

Az IRM szerint ha a gyülekezés a gyülekezési törvényben rögzített követelményeknek megfelel, tehát békés és nem valósít meg bűncselekményt vagy bűncselekményre való felhívást, nem jár mások jogainak és szabadságának sérelmével és nem valósul meg a népképviseleti szervek vagy bíróságok zavartalan működésének súlyos veszélyeztetése, valamint a közlekedés más útvonalon biztosítható, a spontán rendezvény alkotmányosan nem oszlatható fel.

Mint írták, a gyülekezési jog biztosításával összefüggésben az állam feladata kettős, mert lehetőséget kell teremtenie a jog szabad gyakorlására, de konkrét védelmet is kell nyújtania az azt veszélyeztető emberek, csoportok magatartásával szemben.

A gyülekezésről szóló törvény ugyan rendelkezik arról, hogy a tervezett közterületi rendezvényt be kell jelenteni, s ha ez nem történik meg, a rendőrségnek mérlegelés nélkül fel kell oszlatnia a demonstrációt, de a tárca szerint az 1989-ben született jogszabály esetében a jogalkotó nem számolt a spontán demonstrációk lehetőségével. A minisztérium válaszlevelében hosszú távú megoldásként elkerülhetetlennek nevezte a gyülekezésről szóló törvény reformját, melynek előkészítése megkezdődött.

A tárca álláspontja szerint a gyülekezési törvény szabályait többek között az Emberi Jogok Európai Egyezményével és az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntéseivel együtt kell értelmezni.

A flashmob előre eltervezett, általában az interneten keresztül megszervezett akció, amelyet olyan emberek hajtanak végre, akik korábban nem ismerték egymást, s csak egyetlen alkalommal találkoznak, hogy véghezvigyék, amit kitaláltak, és ezután különváljanak.

Magyarországon az első flashmobot, vagyis villámgyülekezést 2003. augusztus 19-én tartották Budapesten, a Deák téren: akkor az evangélikus templomban megszólaló harangjáték hangjaira minden résztvevő kinyitotta a magával hozott esernyőt, majd a harangszó abbamaradtával összezárták az ernyőket és távoztak.

(mti) - Fotó: flickr.com