Nem is voltak bankárkormány
2010. szeptember 10. péntek 21:30
Az MSZP a Fidesz ügyvezető alelnökének pénteki szavaira reagált egy MTI-hez eljuttatott közleményben, amelyben azt írta: a valóság az, hogy a Fidesz-KDNP kormány "ámokfutó 100 napjával szemben" az MSZP támogatta kormányok stabil költségvetést és stabil forintot hagytak maguk után.
"Kósa Lajos inkább kérjen bocsánatot a nemzettől, hogy felelőtlen kijelentéseivel romba döntötte a forintot, ezzel együtt másfélmillió devizahiteles életét tette tönkre és instabil helyzetbe hozta a nemzetgazdaságot. Kósa Lajos a továbbiakban, mint kampányfőnök, foglakozzon inkább azzal, hogy visszafogja a független állami intézményekbe ültetett ölebeit akkor is, ha a helyi jelöltjei konkrét megrendelésekkel élnek" - áll a közleményben.
A pártja önkormányzati választási kampányát megnyitó pénteki, budapesti rendezvényen Kósa Lajos emlékeztetett arra, hogy a Fidesz-frakció nyolcpontos javaslatcsomagot dolgozott ki, amely a többi között megtiltaná a bankoknak az ügyfelek számára hátrányos szerződésmódosítást, az önkényes kamatemelést, továbbá előírná a középárfolyam alkalmazását és az ingyenes előtörlesztés lehetőségét.
Azt mondta, természetes, hogy a tervezett intézkedések bejelentése után vita robbant ki, hiszen a bankszövetség vezetőjét a bankárok választják, így rendjén való, ha ő a bankárok érdekeit képviseli. Az viszont szokatlan - folytatta -, hogy a szocialisták is magukévá tették a bankszövetség álláspontját, s úgy tűnik, "nem jutott még el az a felismerés tudatukig, hogy a bankárkormány után az ország nem azt várja, hogy most akkor alakuljanak át bankárellenzékké".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Több mint hétmilliárdos kárt okoztak...
- A postán is átvehetik a nyugdíjasok...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Bakondi szerint még több mingráns...
- Búcsúlevelet hagyott hátra Bogdán...
- Kristállyal kereskedő baranyai...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...