Négyéves késésben a haderőfejlesztés
2010. június 04. péntek 19:55
Az altábornagy pénteken az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának ülésén, kinevezés előtti meghallgatásán elmondta: csak az idei költségvetésből mintegy 65 milliárd forint hiányzik a szükséges fejlesztésekhez és a működéshez. Hozzátette, hogy tavaly a szükséges pénz 39 százalékából gazdálkodtak.
Iváncsik Imre (MSZP) bizottsági alelnök kérdésére a jelölt azt válaszolta, hogy a legfontosabb az ország védelmi képességének erősítése, mert ugyan Magyarország tagja egy szövetségi rendszernek, de - ahogy azt a törvény is meghatározza - a védelmi rendszer kialakítása és fenntartása az ország kötelessége.
Az altábornagy azt hangoztatta, hogy hangsúlyt kell fektetni a missziókban tevékenykedő katonák biztonságának fokozására és az itthon maradt családtagok segítésére. Hasonlóan fontosnak nevezte, hogy a szerződéses és a hivatásos katonák pályaképét és pályamodelljét fenntartsák, erősítsék.
A bizottság végül a Fidesz-KDNP 13 igen szavazatával, az MSZP és az LMP 3 képviselőjének tartózkodása mellett támogatta a jelölt vezérkari főnökké való kinevezését.
A testület Benkő Tibor után meghallgatta Tóth Andrást, akit a Katonai Felderítő Hivatal (KFH) főigazgatójának jelöltek. A vezérőrnagy azt hangoztatta, hogy a szervezet jól működik, eredményesen és fennakadás nélkül látja el feladatát, ezért radikális átalakításra nincs szükség.
Meghallgatták Domján Lászlót, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) főigazgató-jelöltjét is. A dandártábornok lényeges törekvésének nevezte a rend és a fegyelem helyreállítását, a törvényesség biztosítását, például a pályázatok elbírálásakor, illetve azt, hogy a hivatal szervezete, működése idomuljon a honvédségéhez és a honvédelmi tárcáéhoz.
A bizottság Domján László kinevezését 12 igen szavazattal, 2 nem szavazat és egy tartózkodás mellett támogatta. Nemmel voksoltak a testület szocialista tagjai. Előzőleg Iváncsik Imre, a bizottság MSZP-s alelnöke aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Domján László kívülről, szavai szerint kellő tapasztalat nélkül kerül a hivatal élére.
Hende Csaba honvédelmi miniszter szakmai és a morális válságra hivatkozva kezdeményezte a személyi változásokat a honvédségnél.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Még várják a jelentkezőket a Nyári...
- A földről és a levegőből is irtják a...
- Orbán Viktor: a magyarok pénzének...