Nagyon magas részvételnél kizúghat az MSZP-Párbeszéd és a DK
2018. április 08. vasárnap 17:14
Boros Bánk Levente, a Nézőpont Csoporthoz tartozó Médianéző igazgatója szerint nagyon magas választási részvételnél az MSZP-Párbeszéd listája 10 százalék alá kerülhet, és Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) bejutása is veszélyben lehet.
Boros Bánk Levente vasárnap az M1 aktuális csatornán emlékeztetett: az MSZP-nek és a Párbeszédnek, mivel együtt indulnak, 10 százalékot kell elérnie. A DK-nak pedig véleménye szerint "fanatikus", de jól körülhatárolható bázisa van, és ha nagyon megnő a részvétel, ők is gondban lehetnek. Ez vonatkozhat az LMP-re is, de rájuk talán kevésbé - tette hozzá.
A Médianéző igazgatója közölte: nem számított ekkora részvételre. Cégcsoportjuk, a Nézőpont közölt egy prognózist néhány napja, akkor 65-66 százalékról beszéltek. A 2002-es választással összehasonlítva ugyan a napközbeni részvételi adatok magasabbak, de az idő haladtával csökken a különbség, és így a végleges részvételi arány akár 70 százalék alá is "becsúszhat.
Ennek sok oka lehet - mondta Boros Bánk Levente, hozzátéve: talán benne van, amit az ellenzéki pártok belelátnak, hogy sokan adnak le protesztszavazatot, de az is, hogy a jó időben sokan elmentek kirándulni vagy a kiskertekbe, és előtte gyorsan reggel szavaztak, ezért csökkenhet a szavazási hajlandóság.
Ha a 2002-es választással hasonlítják össze a mostanit - jelezte -, fontos különbségnek számít, hogy akkor "másfél tömb" állt szemben a kormánypártokkal, az MSZP nagy pártként, mellette pedig az SZDSZ, mint potenciális koalíciós partner, és a kettő együtt volt képes kormányt alakítani. Most pedig nagyon széttöredezett az ellenzék - fűzte hozzá.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Már többszörös bajnok, s korosztálya...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...