Nagy lesz a frakciófegyelem itt is, ott is

2008. május 03. szombat 10:31

Az önállóan kormányzó MSZP és az ellenzéki frakciószövetség, a Fidesz-KDNP egyaránt úgy látja, az eddiginél nagyobb frakciófegyelemre lesz szükség a parlamenti szavazásokon való jelenlét tekintetében. Valóban nagyobb fegyelmezettségre van szükség a frakcióban, de elegendő a 2002 és 2006 közötti ciklusban megalkotott szigorú frakciószabályzat - mondta Varju László, az MSZP frakcióigazgatója az MTI érdeklődésére.

A Fidesz-frakcióban május 1-től szigorúbban alkalmazzák majd a képviselői hiányzásokra vonatkozó szabályokat, a "kritikus szavazásoktól" távolmaradó képviselőkre 50 ezer forintos pénzbüntetést is kiszabhatnak. Erről Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója beszélt korábban.

Az előző parlamenti ciklusban 198 fős volt az MSZP és az SZDSZ koalíciós többsége, jelenleg 190 fős a szocialista frakció, négy tartósan beteg képviselővel. Varju László arra a kérdésre, tervezik-e szigorúbban szankcionálni a hiányzásokat, elmondta, "annál szigorúbban nem lehet, mint, ahogy most". Szerinte ügyelni kell a rendszeres jelenlétre, és a korábbinál nagyobb figyelmet kell fordítani az interpellációknál való megjelenésre, amit eddig nem ellenőriztek olyan szigorúan.

A frakcióvezető-helyettes úgy vélte, hogy képviselőik jóval kevesebb nemzetközi kötelezettségnek tudnak majd eleget tenni, a kormánynak is nagyobb figyelmet kell fordítania arra, hogy ne hétfőre szervezze a programokat.

A Fidesz-frakcióban május 1-től szigorúbban alkalmazzák majd a képviselői hiányzásokra vonatkozó szabályokat, a "kritikus szavazásoktól" távolmaradó képviselőkre 50 ezer forintos pénzbüntetést is kiszabhatnak. Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója elmondta, a másik szankció, hogy "kritikus szavazások" esetén a távolmaradó képviselőkre a frakció 50 ezer forintos pénzbüntetést szabhat ki, amelyet közérdekű célokra ajánlanak fel. Közölte: a Fidesz-frakció arról döntött, hogy május 1-je után szigorúan be kell tartani ezeket a távolmaradási szabályokat.

(mti)