MSZP: hiteltelen volt a demonstráció
2009. október 10. szombat 16:16
Nyakó szerint a kormány megállapodott az egészségügyi ágazattal, a fogyatékosok szervezeteivel, az egyházakkal a jövő évi költségvetési támogatásukról, illetve a gyermekétkeztetés finanszírozásáról is megoldódni látszik.
A szóvivő azt mondta: a válságkezelő kormány és az MSZP hiteles politikát folytat, erőfeszítéseket tesznek a forint stabilitásért, azért, hogy a bankok korrektül járjanak el az ügyfeleikkel, vagy hogy a távhő általános forgalmi adókulcs jövőre csökkenjen, vagy hogy a közbiztonságra több pénz legyen, és hogy adócsökkentés révén több maradjon az emberek borítékjában 2010-ben.
Hangsúlyozta: mindezt nem konjunktúra, hanem globális gazdasági válság idején igyekszik megteremteni a kormány. Az MSZP szóvivője szerint az emberek ma azzal szavaztak, hogy otthon maradtak, és nem hittek a Fidesz pártpolitikai jelszavainak.
Kitért arra, hogy a Kósa Lajos Fidesz-alelnöke vezette Debrecenbe a szocialista kormányok alatt több mint százmilliárd forint támogatás került. Az MSZP ellentétben a Fidesz kormányzati időszakában folytatott gyakorlattal, soha nem a polgármester párthovatartozását nézte a támogatás elosztásakor, hanem a településen élők jogos igényeit - jegyezte meg. Nyakó István szerint ma válság van, ezért mindenkinek kevesebbel kell beérnie, de ezt az állampolgárok pontosan értik, elfogadják, ha nem is szeretik.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is berobban a nyár:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Több mint 3500 büntetőeljárás indult...
- A meg nem született gyermekekre...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Motoros balesetezett a 6-os főút...
- Ismét Kollár Lajost választották a...
- MMS-cseppek: a hatóságok szerint nem...