Molnár Károly átlátható forráselosztást sürget
2008. május 09. péntek 13:12
Nem szétaprózott, kis pályázatokat, hanem koncentrált, nagy projekteket kell támogatni - mondta a miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón. Molnár Károly fontosnak nevezte, hogy a fiatal kutatók részt vegyenek külföldi részképzéseken, de olyan feltételek legyenek itthon, hogy vissza is térjenek. Ennek feltételeit a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) közösen kívánja megteremteni.
Hozzátette, hogy az MTA-val mindenképpen együtt szeretne működni, s igényli a tudósok kritikai észrevételeit is. "Az MTA tudós testülete olyan szellemi potenciált képvisel, amelyre nem támaszkodni butaság lenne" - mondta.
Az MTI tudósítása szerint Molnár Károly a feladatai között említette a szétaprózott, különböző minisztériumokhoz rendelt tevékenységek összehangolását is. Kitörési pontként nevezte meg a nemzetközi kapcsolatok erősítését, s kiemelten szólt a tehetséggondozásról és az innovációról, amely a versenyképesség szempontjából különösen fontos Magyarország számára.
Molnár Károly elmondta, hogy június 1-jével mond le a Műegyetem rektori tisztségéről, az augusztusban amúgy is esedékes vezetőváltásig rektorhelyettes áll majd az intézmény élén. Még egy hónapig látja el feladatait a Paksi Atomerőműnél elnökségi tagként - tette hozzá.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...