Minden általános iskolás ingyen kapja majd a tankönyveket
2015. augusztus 24. hétfő 13:21

A tankönyvpiacon végrehajtott reformok működnek, két év múlva már minden általános iskolás ingyen kapja majd a tankönyveket - mondta a Fidesz-frakció szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Dunai Mónika hangsúlyozta: a kormánypárt minden támogatást megad a szülőknek ahhoz, hogy nekik is könnyebb legyen az iskolakezdés.
A jövő héten kezdődő tanévben az iskolások túlnyomó többsége ingyenesen vagy kedvezményesen jut tankönyvhöz - közölte. Tájékoztatása szerint a 2015-2016-os tanévben az általános iskolák első, második és harmadik osztályosai kapják térítésmentesen a könyveket.
A politikus arról is beszélt, hogy a tankönyvpiaci reformokkal véget ért a kiadványok árának "két évtizedes szárnyalása". Tavaly az átvett tankönyvkiadók tankönyveinek ára átlagosan 15 százalékkal, 2015-re pedig 36 százalékkal csökkent a 2013-as árakhoz képest.
A Fidesz-frakció szóvivője szerint mindezzel szemben a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején "szinte rémálomszerűek voltak a tanévkezdések". 2005-ben magánkézbe adták a tankönyvkiadást, kiszolgáltatva ezzel a szülőket a magánkiadók üzleti érdekeinek - mondta, hozzátéve: a tankönyvellátás privatizációjával hagyták, hogy a tankönyvek ára akkor az egekbe szökjön, "a gyermekek pedig összevissza tanultak mindenféle tankönyvekből". A szocialisták kormányzásuk idején még a tankönyvellátásból is üzletet csináltak - fogalmazott Dunai Mónika.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...

