Mészáros Lőrinc továbbra is támogatja a lakosokat

2018. április 24. kedd 12:30

Mészáros Lőrinc a felcsúti polgármesterségről lemondása után is minden erejével azon lesz, hogy támogassa a településen élőket, és fő célja továbbra is az, hogy tevékenyen részt vegyen a kis- és középvállalkozások megerősítésében.  

A Magyar Idők napilapnak adott interjúban Mészáros Lőrinc elmondta: április 20-án írásban tájékoztatta az alpolgármestert és a jegyzőt arról, hogy lemond a polgármesteri tisztségről. Döntésének okairól a nagyvállalkozó kifejtette: az irányítása alatt lévő tőzsdei vállalatok jelentős tranzakciók előtt állnak, gazdasági érdekeltségei átfogó szervezeti átalakuláson mennek keresztül, ami tulajdonosként teljes embert igényel. Emellett a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának is elnöke, és mivel mindig mindenben maximális teljesítményt szeret nyújtani, ezért a polgármesteri feladatokat már nem tudja a jövőben felelősséggel ellátni - fűzte hozzá.

Az üzletember a lapnak azt mondta, bízik abban, hogy visszavonulása után nyugodtabb időszak következik a község életében, hiszen az ellenzéki sajtó szerinte Orbán Viktor miniszterelnökhöz kötődő barátsága miatt állandó nyomás alatt tartotta az önkormányzat működését, a képviselő-testületi üléseket, jelentősen nehezítve ezzel a munkavégzést. Mészáros Lőrinc úgy fogalmazott, abban bízik, lemondásával és közszereplői státusának megszűnésével az ilyen típusú érdeklődés is alábbhagy a községben.

A lemondott polgármester arról is beszélt a Magyar Időknek, hogy azt szeretné, ha a választópolgárok a jelenlegi alpolgármesternek, Mészáros Lászlónak - aki csak névrokona - szavaznának majd bizalmat, mert benne látja a biztosítékot arra, hogy Felcsút továbbra is fejlődjön.

Mészáros Lőrinc szerint a település nagyon jó úton halad, óriási fejlődésen ment keresztül regnálása alatt: prosperáló, biztos lábakon álló települést ad át. A megvalósulás küszöbén álló terveik között szerepel még egy új bölcsőde és iskola felépítése, ebben is segít majd megválasztott utódjának.

Hangsúlyozta: ugyan lemond a polgármesterségről, de továbbra is Felcsút polgára marad, és minden erejével azon lesz, hogy támogassa az ott élőket. Az alapítványaim például hosszú távra rendezkedtek be - tette hozzá. Mint mondta, a Vál-völgyi fiatalok tanulását ösztöndíjjal segítik, vissza nem térítendő támogatást nyújtanak nekik lakásépítésre és -felújításra, évente csaknem ötszázmillió forintot osztanak így szét.

"A közélettől való visszavonulásom tehát nem azt jelenti, hogy a Felcsúton vagy a Vál-völgyi kistelepüléseken élők ne számíthatnának rám" - mondta a leköszönő polgármester. Mészáros Lőrinc kitért arra is, hogy húszezer embernek ad munkát, megélhetést. "Fő célom továbbra is az, hogy tevékenyen részt vegyek a kis- és középvállalkozások megerősítésében, akik közül felnőhetnek majd a hazai nagyok, ami az egész ország felemelkedését elősegíti majd" - jelentette ki.

Mészáros Lőrincet 2011-ben választották Felcsút község polgármesterévé, tevékenységét társadalmi munkában látta el, vagyis munkájáért nem vett fel fizetést.

MTI