Mentők: az alkoholfogyasztás okozott problémát
2017. január 01. vasárnap 16:30

A mentők országszerte csaknem háromezer riasztást kaptak szilveszter éjjelén, a legtöbb az alkoholfogyasztással függött össze - mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője az M1 aktuális csatornának vasárnap reggel. Csak a fővárosban több mint negyvenen kerültek kórházba alkoholmérgezés miatt.
Győrfi Pál közölte: 330 embert láttak el alkoholmérgezés miatt, akik közül 52 kiskorú volt. Hozzátette: 17 esetről érkezett bejelentés pirotechnikai eszköz okozta sérülés miatt. Emellett voltak közlekedési balesetek, de verekedések, szurkálások sérültjeihez is riasztották a mentőket.
Az M1 aktuális csatorna tudósítója a Magyar Honvédség Egészségügyi Központból bejelentkezve elmondta: a honvédkórház sürgősségi osztályára tizenhét beteget vettek fel, de már valamennyien jobban vannak. Zacher Gábor osztályvezető főorvos tájékoztatása szerint az alkoholmérgezéssel felvettek mintegy negyven százaléka fiatalkorú volt.
A másik fővárosi toxikológiára, a Péterfy Sándor utcai kórházba reggel 8 óráig 27 beteget vettek fel. Egy ember intenzív osztályra került - számolt be az M1 tudósítója.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- A németek elhurcolására emlékezünk:...
- Tégla a Csillagban, besúgó a...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...