Megjelent a határozat, leállt a börtönkártérítések kifizetése
2020. január 21. kedd 13:14

Azonnali hatállyal felfüggeszti a kormány a börtönkártérítések kifizetését, az Igazságügyi Minisztérium pedig felülvizsgálja a szabályozást - közölte a hivatalos kormányhatározat megjelenése után a Kormányzati Tájékoztatási Központ kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a kormány célja az, hogy megállítsa a "börtönbizniszt", amely mára többmilliárdos pénzügyi iparággá vált.
A börtönben ülő bűnözők, ügyvédjeik segítségével már tizenkétezer pert indítottak a magyar állam ellen, és tízmilliárd forintot pereltek ki a rossz börtönkörülményekre hivatkozva. A kormány álláspontja szerint ez visszaélés az európai uniós és a magyar jogszabályokkal - írták.
Hangsúlyozták, hogy a "börtönbiznisz" károsítja az államot és az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, valamint sérti az emberek igazságérzetét. A társadalom nem azért küldi a bűnözőket a börtönbe, hogy ott meggazdagodjanak és milliomosokká váljanak - tették hozzá.
A közleményben kitértek arra is: Magyarországon 2010 óta folyamatosan nő a börtönférőhelyek száma, új börtönök épültek és börtönfejlesztések vannak folyamatban.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagy Olivér is marad a PMFC-ben
- Már többszörös bajnok, s korosztálya...
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- A Pécsi Püspökség is programokkal...