Megerőszakolt két 15 éves fiú egy kislányt
2023. április 25. kedd 13:41

Szexuális erőszak bűntette miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség két 15 éves fiú ellen, akik bántalmaztak és megerőszakoltak egy velük azonos korú lányt - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-t.
A közlemény szerint a vádlottak tavaly májusban Miskolcon, egy villamoson beszélgetést kezdeményeztek a lánnyal, akit megkértek, hogy szálljon le velük, majd elkísérték egy patakparti elhagyott területre.
"Itt az egyikük komoly szándék nélkül arra kérte, hogy prostituáltként dolgozzon nekik."
Amikor a sértett nemet mondott, arra szólították fel, hogy "szexuális cselekményt végezzen számukra" - írta a főügyészség a vádirat alapján.
A lány ekkor is tiltakozott, mire mindkét vádlott arcon harapta, majd egyikük lefogta a sértett kezét, míg társa szexuális erőszakot követett el ellene - közölték.
A bántalmazott el akart menni a helyszínről, de az egyik fiú megrúgta és többször megütötte. Ezután visszakísérték a lányt a villamosmegállóhoz, majd a vádlottak felszálltak egy villamosra, "a cselekmény hatása alatt lévő sértett" a helyszínen maradt.
A vádirat szerint a két támadó rövid időn belül visszatért, a lányt egy másik parkos részre vitték, ahol ismét szexuális cselekmény elvégzésére szólították fel. Mivel a bántalmazott ezt nem akarta megtenni, az egyik vádlott megütötte, majd a sértettet otthagyva távoztak a helyszínről.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben javítóintézeti nevelést indítványozott - írták a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Ismét nemzetközi tangóünnepet...