MDF: Az állami vállalatok ne legyenek kifizetőhelyek!
2009. augusztus 28. péntek 11:50
Az MDF úgy látja, állami vállalatok sokasága működik kifizetőhelyként - dacára annak, hogy a társaságok nagy része veszteséges. Ennek egyszer és mindenkorra véget kell vetni, a rendteremtést pedig a gazdálkodás tisztaságáért felelős felügyelőbizottságoknál kell kezdeni - hangsúlyozza közleményében Csapody Miklós.
A politikus közlése szerint elég csak a BKV-ra gondolni, ahol a felhalmozott 80 milliárdos adósság mellett 2007 óta mintegy 3,3 milliárd forintot költöttek a távozó tisztségviselők, alkalmazottak utolsó tiszteletdíjára.
Mint hozzátette, az arcpirító végkielégítésekért a közlekedési vállalat igazgatótanácsa mellett egyértelmű felelősség terheli a felügyelőbizottságot is, hiszen ki kellett volna szűrnie az indokolatlan mértékű kifizetéseket.
Csapody Miklós kiemelte: az elmúlt hetek sorozatos végkielégítési botrányai rávilágítottak arra, hogy az állami vállalatok felügyelőbizottságai szándékosan vagy mulasztásból, de nem végzik rendesen a munkájukat. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a bizottsági tagok százezres fizetéseket vesznek fel havonta, miközben sokuk még csak részt sem vesz a testületi üléseken.
Ahogyan Havas Szófia szocialista politikus fogalmazott: "Mindazok a képviselőtársaim, akik egyébként szabadlábon vannak, azok bizony nem igazán szoktak, vagy legalábbis sokan közülük nem szoktak eljárni a felügyelőtanácsi ülésekre" - írta a közleményben az MDF-es politikus.
Közlése szerint érdemi kontroll hiányában annyi pénzt lehet kiosztani az állami vállalatokban, amennyit nem szégyellnek. A Magyar Demokrata Fórum szerint meg kell vizsgálni, hogy a pártok által delegált bizottsági tagok milyen gyakorisággal vettek részt az üléseken és milyen tevékenységet fejtettek ki a testületek munkájában.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- Elkészült a szépen felújított...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...