Márki-Zay kijelentéseivel a saját szavazói sem értenek egyet
2022. január 29. szombat 09:50

Még a baloldali választók abszolút többsége sem ért egyet Márki-Zay Péter rezsicsökkentést kritizáló mondataival vagy az egészségügyi reformelképzelésével - írta a Magyar Nemzet szombaton a Nézőpont Intézet felmérése alapján, amelyben azt vizsgálták, hogyan vélekedik a közvélemény a baloldal jelöltjének legismertebb kampánymondatairól.
A kutatásban négy, Márki-Zay által megfogalmazott gondolatról kérdezték a válaszadókat. Márki-Zay nevét nem említették, és az eredeti mondatokat lerövidítették, de azok lényeges tartalmi elemein nem változtattak - írta a lap.
Arra, hogy "a jelenlegi rezsicsökkentést nem kellene fenntartani", a választók 75 százaléka válaszolt úgy, hogy inkább nem ért egyet, és mindössze 19 százalék jelezte egyetértését. A lap szerint sokatmondó, hogy tízből hat baloldali választó nem ért egyet a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjével a kérdésben. A Fidesz-szavazók 91 százaléka elutasította a kijelentést.
Azzal, hogy a "mostani rezsicsökkentés helyett, ha magas a rezsi, kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni", az aktív szavazók 79 százaléka nem ért egyet, mindössze 17 százalékuk vélekedik hasonlóan. A baloldali szavazók 64 százaléka sem osztja Márki-Zay Péter véleményét, ahogyan a kormánypárti szavazók 91 százaléka sem.
Tízből kilenc választó nem ért egyet azzal sem, hogy "statisztikát kellene vezetni arról, hogy ki a cigány és ki a nem cigány Magyarországon". A kijelentést a bal- és jobboldali szavazók egyaránt 87-87 százaléka utasítja el - írta a lap.
A Nézőpont Intézet felmérése szerint az aktív szavazók 81 százaléka azzal sem ért egyet, hogy "jobb, ha az egészségügy üzlet, mint hogyha nem üzlet". Tízből hét baloldali választó is elutasító Márki-Zay Péter kijelentésével kapcsolatban, mindössze 17 százalékuk ért egyet azzal. A kormánypártok szavazóinak 90 százaléka elutasítja, hogy az egészségügy üzlet - írta a Magyar Nemzet.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...