Már hétfőn elfogadhatják a válságadókat
2010. október 15. péntek 13:54
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság soron kívüli ülésén bejelentette, hogy még pénteken benyújtják a parlamentnek az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló törvényjavaslatukat - tájékoztatta az MTI-t az Országgyűlés sajtófőnöke a Fidesz kezdeményezésére összehívott házbizottsági ülés után.
Altorjai Anita elmondta, hogy - tekintettel az előterjesztésben szereplő törvényi határidőkre - a Fidesz-frakció a javaslat tárgyalása kapcsán házszabálytól való eltérést kér, azt kezdeményezve: jövő hétfőn kerüljön napirendre a törvényjavaslat, még aznap tárgyalják meg, és döntsenek is róla a képviselők.
A házszabálytól való eltérést nem támogatta az LMP, támogatta a KDNP és a Jobbik, az MSZP pedig azt ígérte, délután két óráig kialakítja álláspontját - fűzte hozzá.
Altorjai Anita megerősítette, hogy a kormány szombaton nyújtja be a 2011-es adótörvényekre vonatkozó javaslatát, amelynek sürgős tárgyalását kéri; a vita október 25-én kezdődik.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy további válságadókat szándékoznak bevezetni, amelyeket a távközlési, illetve telekommunikációs, az energetikai szektor és a kereskedelmi áruházláncok fizetnek majd be a költségvetésbe három éven keresztül.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...

