Már az új vasúti és buszos menetrend van érvényben

2020. december 13. vasárnap 08:00

Már az új vasúti és buszos menetrend van érvényben

Vasárnap lépett életbe a MÁV-Start és a Volánbusz 2020/2021-es menetrendje, amely mintegy harminc vasútvonalon és ötven autóbuszos vonalon hoz az utasok számára jól érzékelhető változást - közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel. 


Számos vasútvonalon csúcsidőben az eddiginél is több és gyorsabb vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztések eredményeként, az új autóbusz-menetrend pedig új járatokkal, ütemes közlekedéssel biztosít a korábbinál kedvezőbb, az egyéni közlekedéssel szemben versenyképesebb szolgáltatást - írták. A MÁV és a Volánbusz egységes stratégiai irányítása révén összehangolt vasúti és buszos csatlakozások segítik, hogy az utasok kényelmesebben elérjék úti céljukat - emelték ki.



A december 13-án életbe lépő vasúti és autóbuszos menetrendi fejlesztések az ország szinte minden térségét érintik. Kelet-Magyarországon például több fővonalon bővül az InterCity-hálózat, Zemplén és Borsod térsége új, kétóránkénti közvetlen kapcsolatokkal kerül közelebb a fővároshoz.

Budapest és Békéscsaba között óránként elérhető lesz az InterCity-szolgáltatás, késő este pedig egy új InterCity is indul a fővárosból Békéscsabára.

Ózd, valamint Sárospatak és Miskolc között is versenyképessé válik a vasúti közlekedés a párhuzamos főutakon elérhető menetidőkkel.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is több új járatot indít a Volánbusz, Szerencset, Erdőbényét, Olaszliszkát, Sárospatakot, Sátoraljaújhelyt, Putnokot, Hétet és Sajónémetit érinti a változás.

Tiszaújváros és Polgár irányából az autóbusz és vasúti közlekedés menetrendjének összehangolása révén lehet gyorsabban és gyakrabban Budapestre utazni.

Szeged és Makó között minden nap minimum 30 percenként indulnak autóbuszok, csúcsidőben rövidül a menetidő, mivel a reggeli és délutáni időszakban az M43-as autópályán is járnak majd autóbuszjáratok.

Budapest és Eger között az októberben bevezetett óránkénti InterRégió vonatközlekedéshez hangolja járatait a Volánbusz, így átlagosan félóránként indul vonat vagy busz a két város között.

Kecskemét és Hetényegyháza között munkanapokon kilenc pár vonattal bővül a kínálat.

A hatvani vasútvonal felújításának eredményeképpen Budapest és Gödöllő között egész nap, hétvégén is félóránként indulnak személyvonatok.

Az Érd alsó és Budapest-Kelenföld szakaszon tízpercenként járnak a vonatok a reggeli csúcsórában.

Székesfehérvár és Siófok között ütemes menetrend szerint, egész nap kétóránként közlekednek a személyvonatok.

A Dunántúlon a nagyvárosok közötti közlekedést, valamint a Balaton elérését az új Helikon InterRégió vonatok jelentősen javítják, amelyek Győr-Celldömölk-Keszthely-Fonyód-Kaposvár útvonalon egész nap kétóránként közlekednek.

Zalaegerszeg és Keszthely között hajnaltól késő estig óránként, csúcsidőben félóránként közlekednek az autóbuszok.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben mérföldkőnek nevezte a december 13-ai menetrendváltozást, mert az új menetrend már a MÁV és a Volánbusz egységes stratégiai irányítása által elérni kívánt céloknak megfelelően készült.

A közúti-vasúti közösségi közlekedési szolgáltatást összehangoltan és fenntartható módon kell biztosítani, úgy, hogy az vonzóbbá és versenyképesebbé váljon. Az integráció célja egységes menetrend, egységes utastájékoztatás, egységes jegyértékesítés megteremtése - fejtette ki.

A versenyképes, modern és összehangolt közösségi közlekedés megteremtéséhez a következő években mindenképpen szükségesek a fejlesztések, a járműpark és a pályahálózat felújítása. A végső cél a tarifaközösség megteremtése 2022-re, a megbízhatóbb, kényelmesebb és olcsóbb utazások biztosítása érdekében - hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató.

Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: a Volán-társaságok integrációjának egyik legfontosabb eredménye az volt, hogy rugalmasabban és racionálisabban szervezhető a helyközi közlekedés. A MÁV-val való szoros együttműködéssel ez tovább folytatódik. A vasútvállalat és a busztársaság más-más területen szolgáltat hatékonyan, ezek az erősségek azonban most összeadódnak.

Minden korszerűsítés azt a célt szolgálja, hogy egyre többen válasszák a közösségi közlekedést az egyéni utazás helyett, ezzel is hozzájárulva a károsanyag-kibocsátás jelentős mértékű csökkentéséhez, az élhetőbb környezethez - hívta fel a figyelmet.

MTI