"Már a Gárda-egyenruha viselése is jogellenes"
2009. október 21. szerda 17:41
A közlemény szerint a bizottság és a Nemzeti és Etnikai Jogvédő Iroda álláspontja az, hogy a feloszlatott Magyar Gárda uniformisának viselése önmagában jogellenes, mert ellentétes a feloszlatásról szóló jogerős bírói ítélet rendelkezésével.
"Ezért azok a gyülekezések, melyeken a résztvevők az egyenruhát viselik, jogszerűen oszlathatók fel ugyanazon okból, amiért a Magyar Gárdát feloszlatták: az ilyen gyülekezés sérti mások szabadságát és jogait" - tették hozzá.
A két szervezet közös álláspontja az, hogy a Magyar Gárdát feloszlató bírósági döntést követően "jogszerűtlen minden olyan magatartást tanúsítani, amiből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a feloszlatott egyesület tovább működik", márpedig a Magyar Gárda egyenruhájának viselése pontosan erre utal.
Az uniformis viselése, mint "szimbolikus kommunikáció" minden kétséget kizáróan azt a szándékot közvetíti, hogy az egyenruhát viselő a feloszlatott Magyar Gárda tagjaként azonosítja magát, tehát nem veti alá magát a Magyar Köztársaság bírósága által hozott jogerős ítéletnek - állapította meg a két szervezet.
Hozzátették: bár a bírói ítélet azt tartalmazza, hogy önmagában - az alakzatban vonulás és az uszító beszédek nélkül - az egyenruha nem lett volna feloszlatási ok, "ez nem jelenti azt, hogy a döntés jogerőre emelkedése után is csak ezen elemek együttes megléte jogsértő".
"A mozgalomra is kiterjedő feloszlatás ugyanis új helyzetet teremt, amelyben a Magyar Gárda mozgalom semmilyen formában nem működhet tovább, még önmagában jogszerű tevékenységet sem végezhet jogszerűen, márpedig ha egyesek egyenruhában járnak, az egyenlő a mozgalom továbbműködésével" - írták.
Emlékeztettek rá: a Magyar Gárdát feloszlató ítélet jogi indoka az volt, hogy annak működése sérti mások jogát és szabadságát, ebből pedig következik, hogy a feloszlatott szervezet nevében tartott gyülekezés is sérti mások jogát és szabadságát, ami a gyülekezés feloszlatásának jogszerű indoka.
A gárda nevében történő gyülekezés szervezése önmagában is bűncselekmény, így a rendezvény szervezője ellen bűncselekmény miatt büntetőeljárás indítható - közölte a két szervezet.
A Magyar Gárdát és a Magyar Gárda Mozgalmat júliusban oszlatta fel jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vasárnaptól élesben működik a késési...
- Már nem Müller Cecília az országos...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Nagy bulival, örökifjú pécsi és...
- A vásárcsarnok bérlői szerint nem...
- Júniusban jön a pásztorkutyák...
- Színészeket, rendezőket és filmes...
- Orbán Viktor szerint Ukrajna...