Magyarország kamikaze drónokkal fejleszti haderejét
2023. július 21. péntek 17:00

Magyarország kamikaze drónoknak is nevezett cirkáló lőszerekkel fejleszti haderejét - jelentette be pénteken Tusnádfürdőn a honvédelmi miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf (képünkön) a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor A békéhez erő kell! - NATO-csúcs után című pódiumbeszélgetésén arról számolt be, hogy lendületesen halad a magyar haderőfejlesztés, ezen belül az eszközfejlesztés.
Kifejtette: a magyar haderő teljes átfegyverzéséről lehet beszélni, az elmúlt 6-8 évben beindult folyamat eredményeképpen az elavult szovjet technológia maradékát cserélik le újra. A magyar haderőfejlesztés európai, azon belül is német-francia irányultságot vett. 2021-ben az Egyesült Államokat megelőzve Magyarország volt a német hadiipar legfőbb vásárlója, tavaly pedig - mintegy egymilliárd euróval - a második legnagyobb Ukrajna után - részletezte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Az eszközoldali fejlesztés folytatódik, mint mondta, Magyarország az orosz-ukrán háború katonai tanulságai alapján hozott döntést egy újabb csúcstechnológiás, izraeli technológián alapuló német-izraeli koprodukcióban gyártott eszköz, az úgynevezett cirkáló rakéták beszerzéséről.
A tárcavezető a közmédiának elmondta: Magyarország a Rheinmetall - UVision konglomerátummal vásárol nagyon modern, nagy pontosságú csapásmérő képességgel rendelkező, célpont híján visszavonható drónokat.
"De a haderőfejlesztés egyéb aspektusai is folyatódnak, területvédelmi komponenssel egészítjük ki a hivatásos haderőt, így nemcsak a támaszpontszerűen jelen lévő high-tech eszközökkel felszerelt hivatásos katonák fogják az országot védeni, hanem az országban kapillárisszerűen, minden egyes járásban jelen lévő tartalékosokkal (.) a háttérobjektumok védelmével foglalkozó komponens is létrejön" - közölte a honvédelmi miniszter.
MTI - Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- 11 milliárd forintnyi...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...