Ma zárószavazás kardinális kérdésekben
2010. október 25. hétfő 08:25
A parlament tervezett napirendje szerint az ülésnapon zárószavazás lehet a magán-nyugdíjpénztári befizetésekről szóló törvényjavaslatokról, ha az Országgyűlés nem fogad el a jogszabálytervezethez benyújtott egyetlen módosító indítványt sem. A kormány előterjesztése szerint a társadalombiztosítási törvény módosításával megteremtenék annak alapját, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok átmenetileg - 2010. november 1-je és 2011. december 31-e között - tagdíj helyett járulékot fizessenek a Nyugdíjbiztosítási Alap részére.
Ugyanez vonatkozik arra a két előterjesztésre is, amelyek szerint közös vagyonkezelő alapba kerül a Magyar Televízió Zrt., a Magyar Rádió Zrt., a Duna Televízió Zrt. és a Magyar Távirati Iroda Zrt. vagyona. Ha nem fogad el módosító indítványt a Ház, akkor ezekről a javaslatokról szintén lesz zárószavazás.
Ugyancsak elfogadhatja a parlament az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosítását, ha a képviselők négyötödös többséggel megszavazzák a házszabálytól eltérést. Az öt kormánypárti képviselő által benyújtott indítvány célja a nehéz helyzetbe került lakáshiteles fogyasztók megsegítése. A javaslat szerint a lakáshiteleseknek egyebek mellett évente egy ingyenes előtörlesztés, és egy ugyancsak ingyenes futamidő-hosszabbítás járna. A javaslat csak a magánszemélyek által felvett lakáscélú hitel-, kölcsön- és lízingszerződésekre vonatkozik.
Dönt a Ház a közbeszerzésekről szóló törvény módosításáról is, amelynek lényege, hogy megszüntetnék a kötelező közbeszerzést a jogi szolgáltatásoknál.
A képviselők szavaznak az úgynevezett médiaalkotmányhoz benyújtott módosító javaslatokról is.
A határozathozatalok után a Ház megvitatja az Országos Rádió és Televízió Testület tavalyi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot, majd lefolytatja a kormányhivatalokról, valamint a területfejlesztési törvény módosításáról szóló előterjesztés részletes vitáját.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Orbán Viktor: holnap eljön az igazság...
- Ősszel érkezik a nyugdíjasok...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Csaknem tízezerszer riasztották a...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...