Létrejön a Terrorelhárítási Központ
2010. augusztus 19. csütörtök 20:30
A Magyar Közlöny csütörtöki számában tette közzé több határozatát a kormány. Az egyik szerint a kabinet 2,45 milliárd forintot vont el az általános tartalékból, és ezt a pénzt több címre osztotta szét. A legnagyobb összeget a rendőrség kapta, 1,5 milliárd forintot, a szintén a Belügyminisztériumhoz tartozó Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal pedig 375 millió forintot kapott. A büntetés-végrehajtás 30 millió forinthoz jutott ezzel a lépéssel.
A Külügyminisztérium külképviseletek igazgatása címen 407 millió forinthoz jutott, míg a minisztérium központi igazgatása 35 millió forintot kapott.
A bíróságok az átcsoportosítás révén 88 millió forinthoz jutottak, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazgatása pedig 12,5 millió forint többletpénzhez jutott.
A kormány egy másik határozatában 1,6 milliárd forintot csoportosított át a közbiztonság megerősítésével összefüggő kormányzati feladatok végrehajtására.
A csütörtökön megjelent közlönyből kiderül az is, hogy a kormány elfogadta, és szeptember 1-jével hatályba lépteti Terrorelhárítási Központ létrehozásáról szóló rendeletét.
E szerint a központ az ország egész területére kiterjedő illetékességgel rendelkező, a rendészetért felelős miniszter (Pintér Sándor) irányítása alatt működő költségvetési szerv. A központot főigazgató vezetheti majd, akit a miniszter javaslata alapján a miniszterelnök nevez ki és ment fel.
A központ végzi a miniszterelnök és a köztársasági elnök védelmét. E mellett végrehajtja a terrorcselekmény, a légijármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése és az emberrablás bűncselekmények felderítését és megszakítását, valamint a nyomozó hatóságok, az ügyészség, továbbá a rendvédelmi szervek felkérésére a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fegyveres vagy felfegyverkezett személyek elfogását, az egyéb személy elleni erőszakos bűncselekmények megszakítását, az ön- vagy közveszélyes állapotban lévő személyek elfogását; valamint elemzi és értékeli a Magyar Köztársaság terrorfenyegetettségének helyzetét.
A Köztársasági Őrezred az országos rendőrfőkapitány közvetlen irányítása alatt áll - derül ki a rendeletből -, a köztársasági elnök és a miniszterelnök védelmével összefüggő feladatok kivételével ellátja a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelmét.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagy kiterjedésű tarlótűzzel küzdenek...
- Kánikulával kezdődik a hét, aztán...
- Három pécsi drogdílert is...
- Csaknem négyszáz gyermek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Országszerte zajlik az aratás,...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...