Lendvai kitetetné a Fideszből Molnár Oszkárt
2009. október 10. szombat 14:57
Lendvai Ildikó, az MSZP pártelnöke az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: ha Molnár Oszkár hétfőn még a Fidesz-frakció tagjaként teszi be a lábát a Parlamentbe, ha hétfőn még a Fidesz színeiben polgármester, akkor a Fidesz "a náci beszéd pártján áll ".
A pártelnök szerint, ha nem távolítják el Molnár Oszkárt, akkor minden egyéb fideszes szöveg csak "hadova és mentegetés".
Amit a fideszes Molnár Oszkár mond, az náci beszéd; a fideszes Molnár Oszkár otrombán zsidózik, cigányozik, börtönbe kívánja a melegeket és azokat, akik nem tetszenek neki - állította Lendvai Ildikó.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője pénteken közölte: hétfőn, a Parlamentben arra kéri majd Molnár Oszkárt, oszlassa el az esetleges félreértéseket.
Edelény fideszes polgármestere a helyi televíziónak azt mondta "...előtérbe helyezem a magyar érdekeket a globális pénztőke, ha úgy tetszik a zsidó nagytőkével szemben, ami be akarja kebelezni az egész világot és főleg Magyarországot".
Korábban Molnár Oszkár más kijelentései is napvilágot láttak. Az edelényi polgármester egy képviselő-testületi ülésen úgy fogalmazott: a cigány többségű településeken a terhes nők szándékosan ártanak születendő gyereküknek, gyógyszert szednek be, gumikalapáccsal ütik a hasukat azért, hogy emelt szintű családi pótlékot kaphassanak.
Molnár Oszkár az ülésen a melegekről is kifejtette véleményét. Majd a börtönben megtudja Szetey Gábor, hogy milyen az, amikor a melegek házasságot kötnek - utalt a polgármester a Gyurcsány-kormány egykori államtitkárára, aki nyíltan felvállalta másságát.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is berobban a nyár:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Több mint 3500 büntetőeljárás indult...
- A meg nem született gyermekekre...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Motoros balesetezett a 6-os főút...
- Ismét Kollár Lajost választották a...
- Lerobbant a mozdony, pótlóbuszt...