Lemondott a "pornózó" bizottsági képviselő
2009. augusztus 19. szerda 20:31
Hidasi Mónika neve még szerepel Salgótarján megyei jogú város honlapján a pénzügyi bizottság kültagjai között, de - mint Varga Tamás aljegyző az MTI-vel pénteken közölte - már beadta lemondó nyilatkozatát. Ebben arra hivatkozott, hogy elköltözik a városból - tette hozzá az aljegyző.
Az üggyel kedden foglalkozó bulvárlap úgy fogalmazott: a nőről "a legdurvább pornós fotók és filmek jelentek meg az interneten".
Fenyvesi Gábor (Fidesz), Salgótarján alpolgármestere az MTI-nek azt mondta: nagyon megdöbbentek a helyzeten. Mindenki előbb tudott az ügyről, mint a város vezetői, de a szóbeszédek után valaki végül konkrétan szólt.
Mint hozzátette, megkérték Hidasi Mónikát, hogy mondjon le a külsős bizottsági tagságról, s ő ezt meg is tette.
Az alpolgármester elmondta: retorziót nem tudnak alkalmazni, ha az érintett párttag lenne, azonnal kizárnák, de így egyedüli megoldás a lemondása.
Hidasi Mónikát, aki néhány éve aktivistaként segítette a Fideszt, 2006-ban delegálta a posztra a Fidesz-KDNP szövetség. A megyei és a városi önkormányzat által közösen működtetett Balassi Bálint Megyei Könyvtárban zenei könyvtárosként tevékenykedett, de az intézményben az MTI megkeresésére szűkszavúan azt közölték, hogy néhány napja már nem dolgozik ott.
Salgótarján közgyűlése augusztus 25-i ülésén napirendre kerülhet az ügy, akkor választanak új tagot a megüresedett posztra.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Ma is érdemes lesz kémlelni az eget,...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Éremkiállítással egybekötött nyári...
- Ülésezett a kormány, csütörtökön...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...