Lemond az Országos Választási Iroda vezetője
2009. október 09. péntek 15:26
Az OVI vezetője az év végéig még hivatalában marad, utódjáról - a főosztályvezetői, illetve az OVI-vezetői poszt betöltéséről - Varga Zoltán önkormányzati miniszter gondoskodik. A főosztályvezető köztisztviselőktől szokatlan módon maga jelentette be távozását, láthatóan megrendülten.
A választási főosztályon 1993 óta dolgozó szakember - aki 2002 óta az OVI vezetője és 16 választás lebonyolításában vett részt - megköszönte a sajtó munkáját, mint mondta, nélküle a lakossági tájékoztató munkát nem tudta volna elvégezni.
Rytkó Emília elmondta: az európai parlamenti választás után, annak jogerős eredményét megvárva, június 16-án jelentette be a miniszternek, hogy nyugdíjba vonul. Bejelentését a miniszter tudomásul vette. Megjegyezte: bár az év végéig hivatalában marad, szükségesnek tartotta bejelenteni nyugdíjba vonulását a nyilvánosság előtt is, mivel nem akart okot adni a találgatásokra.
Rytkó Emília kérdésekre válaszolva jelezte: eléggé belefáradt a munkába, és már több éve szabadságra sem ment. Kérdésre válaszolva közölte: egyszerű köztisztviselőként eddigi munkája után nem jár számára végkielégítés.
Az OVI feladatai közé tartozik egyebek mellet a választások, népszavazások lebonyolítása, szervezése, a választási szakapparátus, köztük a jegyzők, a helyi választási irodák munkatársainak felkészítése, a lakosság tájékoztatása valamint az Országos Választási Bizottság munkájának a támogatása.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- A munkáltató által vállalt béremelés...
- Szili Katalin a kollektív jogok...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Még hétfőn is számíthatunk esőre,...
- Durva zivatarok csaphatnak le...
- Szili Katalin: Székelyföld felemelése...
- Több száz programmal várják a...
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...