Lecsuktak egy rendőrnőt, aki segített drogot árulni egy dílernek
2022. szeptember 28. szerda 11:05

Letartóztatott a bíróság egy drogdílert és egy rendőrnőt, mert a gyanú szerint összejátszottak annak érdekében, hogy a kábítószerkereskedő zavartalanul értékesíthessen dizájner drogokat - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség azzal gyanúsítja a 44 éves dílert, hogy - meg nem határozható ideje, de legalább 2022 augusztusa óta - dízájner drogokkal kereskedett egy Pest megyei város környékén.
"A férfi megkérte a járőrként dolgozó 20 éves ismerősét, hogy az általa elkövetett bűncselekmények miatt szükséges rendőri intézkedéseket mellőzze, továbbá a szolgálati helyén hivatali tudomására jutott bűnügyi adatokat és információkat ossza meg vele" - írták.
A közlemény szerint a rendőrnő a kérésnek eleget tett, és azért, hogy a férfi zavartalanul folytathassa a dizájner drogok értékesítését, tájékoztatta őt a tervezett rendőri intézkedésekről, a különféle drogokkal kapcsolatos feljelentésekről, és közölte azt is, hogy ő mikor lesz szolgálatban, amely megkönnyíti a bűncselekmény végrehajtását.
A férfi érdeklődésére a rendőrnő arról is adatot szolgáltatott, hogy a veszélyes vezetési stílusát kifogásoló és ezért vele szemben intézkedést szorgalmazó lakossági bejelentések érkeztek a rendőrkapitányságra.
Ezen felül a rendőrnő egy szeptember eleji szolgálata során dizájner drogot talált egy ellenőrzés alá vont személynél, azonban vele szemben nem kezdeményezett intézkedést, így segítséget nyújtott ahhoz, hogy a büntetőjogi felelősségre vonást elkerülje.
Az ügy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult, a bűnügyi akcióban a rendőrség több szervezeti egysége, míg az elfogásban a Terrorelhárítási Központ is közreműködött. Az ügyészség halmazatban álló hivatali, igazságszolgáltatás elleni és egészséget veszélyeztető bűncselekmények megalapozott gyanúját közölte az elkövetőkkel.
A főügyészség közlése szerint a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa az ügyészség indítványára hétfőn mindkét gyanúsított letartóztatását egy hónapra elrendelte.
A döntés ellen a rendőrnő - aki egyébként tagadta a bűncselekmények elkövetését - és védője fellebbezést jelentett be. A díler az ügyészségen érdemi védekezést terjesztett elő, míg a bíróságon nem tett vallomást, de tudomásul vette a kényszerintézkedésről szóló végzést.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Mediterrán: kijött a napra az N-Joy
- Elviszik a város elől a Mediterránt?
- Módosul a kormányablakok...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...

