Lázár: a Fidesz a legalkalmasabb az ország vezetésére

2018. április 06. péntek 08:30

A Fidesz hibáival együtt is alkalmasabb az ország vezetésére, mint azok, akik a másik oldalon állnak - jelentette ki csütörtökön a Miniszterelnökséget vezető miniszter Algyőn. 

Lázár János a Csongrád megyei községben tartott utcafórumon úgy fogalmazott, hogy az ellenzék megbízhatatlan, káoszba viszi az országot. Még abban sem tudnak megegyezni, kik legyenek a jelöltjeik, akkor hogyan tudnának megegyezni, miként vigyék előre az országot - mondta.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus mintegy száz ember előtt arra biztatta hallgatóságát, hogy menjenek el szavazni, hangsúlyozva, minden voks számít. Emlékeztetett rá, 2002-ben néhány ezer szavazaton múlott, hogy nem Orbán Viktor lett a miniszterelnök. Az új kormány pedig megszüntette a gyerekek után járó adókedvezményt, leállította a 47-es út négysávúsítását, dobra verte az állami vagyon egy részét, megemelte az adófizetési kötelezettségeket, majd 2008-ra beállt a csőd az országban - közölte.

A miniszter leszögezte: ne várják tőle, hogy "nyakló nélküli szociális segélyezést fog ígérni, mindenkinek csak munkát tud ajánlani". Azt javasolta azonban, a választás előtt ki-ki a saját érdekeit vegye figyelembe: nem mindegy, hogy a jövedelem után 38 vagy 15 százalék adót kell fizetni, a gyereke után jár-e adókedvezmény, a fiataloknak az otthonteremtéshez támogatás.

Lázár János hangsúlyozta, a következő tíz év legfontosabb, megkerülhetetlen kérdése a bevándorlás lesz. Bárki nyeri meg a választást április 8-án, ezzel foglalkoznia kell - mondta.

Kifejtette: emberek tízmilliói készülnek arra, hogy elindulnak Európa felé. Aki hezitál, melyik politikai pártra adja a szavazatát, mérlegelnie kell, ki tudja megvédeni az országot, ki az a vezető, akinek van bátorsága, ereje hozzá - jelentette ki.

MTI