Laborc: rossz a romagyilkosságok jelentése
2009. november 21. szombat 13:29
A volt főigazgató azt közölte: "... badarság azt számon kérni, hogy a rendőrség és a titkosszolgálat miért nem hozott létre közös nyomozócsoportot a romagyilkosságok felderítésére". A tábornok ezt azzal indokolta, hogy a törvények alapján a titkosszolgálatok nem vehetnek részt köztörvényes bűncselekmények nyomozásában.
Megjegyezte: az NBH és a rendőrség vezetői, illetve a szakminiszterek a szélsőségesek kapcsán heti rendszerességgel tárgyaltak, és tájékoztatták egymást a felmerült információkról, amiről a parlamenti szakbizottságnak is pontos képe van.
A tábornok közlése szerint azért hagyta abba a Hajdú-Bihar megyei NBH-kirendeltség a később a romagyilkosságokban gyanúsítottá vált férfi megfigyelését, mert a több éven át tartó ellenőrzés nem hozott értékelhető eredményt, ezért a bíró nem hosszabbította volna meg a lehallgatás engedélyezését. Büntetőjogilag értékelhető utalások nem is hallhatók a beszélgetésekről készült felvételeken. Laborc szerint ettől függetlenül elképzelhető, hogy hibázott a megyei kirendeltség vezetője.
Laborc Sándor kétségbe vonta, hogy az NBH átszervezése javítaná a szervezet hatékonyságát. A Népszavának nyilatkozva furcsállotta azt, hogy "Demeter Ervin, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagja maga mellé vette szakértőnek az általa 2006-ban többször is alkalmatlannak, törvénysértőnek és inkompetensnek nevezett NBH egyik, időközben menesztett felső vezetőjét".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Pécsi kórházban látták utoljára a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Pécsi és mohácsi vállalkozások...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...