Kutyatámadás miatt halt meg egy kisfiú
2008. május 08. csütörtök 11:53
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés gyanúja miatt indított eljárást egy 63 éves nemesbikki férfivel szemben - tette hozzá a megyei főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa.
Dobi Tamás elmondta: a nyomozás eddigi adatai szerint szerdán, a kora esti órákban a település határában lévő futballpályán gyerekek játszottak. A közelben lakó férfi az általa tartott 13 kutyát eddig tisztázatlan ok miatt a gyerekekre uszította, akik megpróbáltak elmenekülni.
Az 5 és 15 év közötti fiúk egyikét - egy hétéves kisfiút - azonban a kutyák beérték és olyan súlyosan megsebesítették, hogy a gyermek a mentők kiérkezése előtt életét vesztette. A kisfiút a közelben lévő édesanyja menekítette ki az ebek szorításából, a kutyák így őt is bántották, az asszony nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A rendőrség a gyanúsítottat őrizetbe vette, és előterjesztést tesz előzetes letartóztatására, egyúttal intézkedett a kutyák elszállításáról és őrzéséről.
Dobi Tamás hangsúlyozta, hogy a rendőrségi tapasztalatok szerint az ilyen jellegű tragédiák jelentős százaléka a nem megfelelő állattartásra vezethető vissza.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...