KSH: 2,1 százalékkal csökkentek a reálkeresetek
2009. október 20. kedd 10:27
Az átlagos nettó kereset nemzetgazdasági szinten 122.000 forintnak felelt meg, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90.100 forint, a szellemi foglalkozásúaké 154.900 forint volt. Az alkalmazásban állók létszáma 2009. január-augusztusban átlagosan 2 millió 664 ezer volt.
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2009 első nyolc hónapjában 1,3 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
A KSH adatai szerint a reálkeresetek a versenyszférában 0,3 százalékkal emelkedtek, miközben a költségvetési szférában - döntően a 13. havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt - 7,9 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Idén az első nyolc hónapban a költségvetési szférában 740 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 835 ezren dolgoztak, ez a foglalkoztatottak létszámának 4,1 százalékos csökkenését jelentette az előző év azonos időszakához képest. A költségvetési szférában a közfoglalkoztatási formában dolgozók létszámbővülése eredményezett létszámnövekedést, e nélkül számolva 0,4 százalékos, míg a versenyszférában 6,7 százalékos csökkenés következett be.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 197.100 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 196.600 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 201.100 forintot ért el.
A nettó kereset így átlagosan 1,6 százalékkal volt magasabb az előző évinél, ezen belül a versenyszférában 4,1 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 4,4 százalékos csökkenés jelentkezett. 2009. júliustól a havi nettó átlagkeresetek előző év azonos hónapjához képest mért emelkedése az adójogszabályok változása miatt rendre meghaladja a havi bruttó átlagkereset növekedését.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vasárnaptól élesben működik a késési...
- Már nem Müller Cecília az országos...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Nagy bulival, örökifjú pécsi és...
- A vásárcsarnok bérlői szerint nem...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Júniusban jön a pásztorkutyák...
- Még nagyon sokáig kell várni a...
- Orbán Viktor szerint Ukrajna...