Kromofággal esett a rendőrök autóinak
2011. március 25. péntek 21:25
Az utóbbi néhány hónapban hét autót rongált meg Balatonalmádiban, s mintegy félmillió forintos kárt okozott - mondta az alezredes, megjegyezve: átfestéssel nem lehetett megoldani a javítást, az autókon karosszéria-elemeket kellett cserélni.
Az osztályvezető emlékeztetett arra, hogy már tíz évvel ezelőtt is rongálták meg Almádiban rendőrök autóit, ám hosszú időn át "csend volt", majd három évvel ezelőtt újra kezdődött a sorozat.
Az autókat mániákusan rongáló embert végül elkapták a rendőrkapitányság melletti buszpályaudvaron, s a hátizsákjából több, folyadékkal töltött fiola és műanyag fecskendő került elő - közölte Hebling Ernő.
Ismertetése szerint a férfi budapesti lakásán és a balatonudvari nyaralójában tartott házkutatás során maró folyadék adagolására alkalmas eszközöket, fecskendőket találtak. Ráleltek egy olyan átalakított esernyőre is, amelyre kromofág tárolására alkalmas tartályt rögzítettek, s az "esernyővel" több méter távolságból lehetett "kilőni" az autókra a festékmaró folyadékot - tájékoztatott a bűnügyi osztályvezető.
Elmondta: kiderült az is, hogy 2008-ban a férfit már elítélték rongálás miatt, akkor Budapesten fújt le festékszóróval rendőrségi szolgálati autókat. Az utóbbi időben Keszthelyen és Hévízen is előfordultak hasonló esetek, s a mostani nyomozás feladata kideríteni, hogy ezek a rongálások is a 66 éves budapesti, ám többnyire Balatonudvariban tartózkodó 66 éves férfi számlájára írhatók-e.
Tettének okaként azt mondta: olyannak született, hogy nem szereti a rendőröket. A férfit előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

