Közösen kérték: szünetel a turul-per
2010. október 13. szerda 21:30
Szüneteltetik a turulpert a felperes, a főváros XII. kerülete és az alperes, a Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal kérésére - közölte a Legfelsőbb Bíróság szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint az építési ügyben a felek kölcsönös megegyezés alapján az eljárás szünetelését kérték, az erre vonatkozó előterjesztésüket a tárgyalást megelőzően nyújtották be a bíróságnak, így érdemi döntést a Legfelsőbb Bíróság nem hozhatott.
Mint írták: ha a felek nem kérik az eljárás folytatását, akkor hat hónap után a per megszűnik.
A Legfelsőbb Bírósághoz azután került a turul kérdése, hogy a kerület felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Fővárosi Bíróság tavaly júniusi jogerős határozata ellen, melyben a bíróság - előző döntését megerősítve - megállapította a jogsértést, kimondva: a 2005 októberében felavatott szobor elhelyezése jogsértő volt, mert ahhoz nem járult hozzá a fővárosi közgyűlés.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...

