Közfeladat, nem pedig szolgáltatás
2010. augusztus 26. csütörtök 17:49

Az államtitkár a sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva, kifejtette: megkezdődik a bolognai rendszer felülvizsgálata, s "ahol a szakma erre igényt tart és jónak látja", vissza fognak állni az egységes és osztatlan képzésre. Ahol bevált a rendszer, megmarad a kétciklusú képzés. A változtatások biztosan érintik majd a tanárképzést - vetítette előre.
Mint kifejtette: az új rendszernek a tanárképzésben "ezer hibája" van, nem igazán működőképes, csökkentette a tanári pályára jelentkezést és kontraszelekciót indított el.
Hoffmann Rózsa közlése szerint tervezik a felsőoktatási integráció újratárgyalását is. A tíz évvel ezelőtt végrehajtott folyamatról azt mondta, hogy az intézmények száma, szétszórtsága és profilja nagyon sok rendezetlenséget mutat.
Az államtitkár szólt arról, hogy változtatnak a felvételi rendszerén is: a jól működő, minőséget produkáló vidéki intézményeket erősíteni szeretnék. A mai felvételi rendszer egyértelműen a fővárosi, nagyvárosi egyetemeknek kedvez, és kizárólag aszerint ad lehetőséget képzési kapacitásra, hogy melyik intézménybe hányan jelentkeztek - magyarázta.
Az az álláspontunk, hogy az oktatás nem szolgáltatás, hanem közfeladat. Az államnak nemcsak joga, hanem kötelessége a jövőépítés, hogy olyan felsőoktatási férőhelyeket támogasson elsősorban, amelyekre az országnak szüksége van. Ezért szakítani kívánunk a jelenlegi felvételi rendszerrel, és intézményenként, nem mereven, de meghatározzuk a felvehető keretszámokat - fogalmazott.
Az érettségi objektivitását és pontozási rendszerét nagyrészt megőrizve ismét lehetőséget szeretnének adni a felsőoktatási intézményeknek a szóbeliztetésre. Az intézményeket semmire nem kívánják kényszeríteni, és tiltani sem akarnak, hanem lehetőséget kínálnak - jegyezte meg az oktatási államtitkár.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három pécsi drogdílert is...
- Országszerte zajlik az aratás,...
- Lezártak egy sávot az M6-oson és az...
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Tetőzik a Duna Mohácsnál, gyorsan...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Rangsor: ezek a vizek adták a legtöbb...
- Kristállyal kereskedő baranyai...
- Elhunyt Bogdán László, Cserdi...
- Mindössze jó hal, paprika, hagyma és...